Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cseke Péter: Tóbiás Áronnal - az együttgondolkodás asztalánál
(Déry, Háy, Zelk, Tardos) - vádat emeltek ellene az elrettentő példastatuálásnak szánt „kis íróper”-ben. Standeisky Éva szerint az írószövetség tisztségviselői (Varga Domokos az Irodalmi Újság szerkesztője, Tóbiás az írószövetség könyvkiadójának, a Magvetőnek a lektora, Molnár Zoltán és Fekete Gyula az írószövetség szakosztályi titkára volt) e kirakatperben akár 15 évi börtönbüntetést is kaphattak volna. Hogy mi volt a másodrendű vádlott „bűne”? A vádirat készítői azt szerették volna bebizonyítani (Standeisky, 337.),. Hogy az írószövetség és a Nagybudapesti Központi Munkástanács közösen irányították a Kádár-kormány elleni harcot. Ennek valóságalapja pedig az: amikor az írószövetségben hírét vették, hogy az Egyesült Izzóban megalakult a Központi Munkástanács, Varga Domokosék úgy döntöttek, szolidaritásukról biztosítják a munkásokat. Történetesen - ámde korántsem véletlenül - Tóbiás Áronnál volt annak a fogalmazványnak a gépelt másolata, amit Bibó István 1956. november 4-e után még a Parlamentben vetett papírra Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására címmel. Ennek alapján ültek le Kádárékkal tárgyalni a Munkástanács küldöttei. A Tervezet rövidesen tizenötezres példányban forgott közkézen. Sokszorosítását Tóbiás Áron szervezte... A mintegy kétszáz szálat „kézben tartó” szerző tollát nem annyira az átélt események felidézésének óhaja vezeti - ahány ismert vagy számunkra felfedezett személyiséget megszólaltat, annyiféleképpen látják és láttatják a történéseket, ami ugyancsak természetes - sokkal inkább az értünk és ellenünkre történtek elemzésének és értelmezésének könyvformáló igénye. Ebben kétségtelenül segítségére volt Tóbiás Áronnak a nélkülözhetetlen időbeli távlat. És — már a történésekkel egyidőben - Albert Camus. Aki frissen szerzett Nobel-díjának egy részét - és főként nemzetközi tekintélyét - fordította az 1956 után börtönbe vetett magyar írók kiszabadítására. Aki magának a kötet írójának is télikabátot küldetett (bár nem sok hasznát vette - sőt! - későbbi álláskeresései során). Ez a „személyes érintettség” is közrejátszott abban, hogy - viszonzásul Camus alighanem egyedülálló, a nyugati világ lelkiismeretét felrázni próbáló kiállásáért - tőle kölcsönözte kötetének címét, illetve a magyar forradalom első évfordulóján írt Le sang des Hongrois- nak a világ szemét kinyitó gondolatait helyezze könyvének fókuszpontjába: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia — s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és sehol - még közvetve - sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra, de meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. (...) A magyar munkások és értelmiségiek (...) nyomorúságuk, láncaik és számüzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadták nekünk!” Nemcsak a Camus által szervezett Comité Déry világhírű írói tiltakoztak az ’56-ot követő — moszkvai távirányítású - megtorlások ellen. Tóbiás Áron könyvéből azt is megtudjuk, hogy Illyés Gyula, Németh László és Darvas József is követelte az írók kiszabadítását Kádár Jánostól. Sikertelenül persze, amiként Déry Tibor növekvő világhíre sem jelentett számára menlevelet. A luciferi észjárású kádári hatalom elsősorban azokat büntette - példastatuálás végett -, akik kommunista elveiket revideálva fordultak szembe a totalitarista rendszerrel. (Egyébként perbe foghatták volna az Egy mondat a zsarnokságról, 40 X. évfolyam lO.szám — 2000. október
