Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cseke Péter: Tóbiás Áronnal - az együttgondolkodás asztalánál
G&hovma/— ate <^pse£e Éföáfer e^üfájf<mdo//co</<íb aófiUa/áwá/ A hetvenes évek legelején, amikor Tóbiás Áron turista útlevéllel végre kijuthatott Londonba, először Szabó Zoltánt hívta fel telefonon. Bemutatkozása után az 1949 óta emigrációban élő író (1912-1984) tréfásan visszakérdezett:- Tóbiás Áron?... Ilyen név nincs is... Talán csak Áronkánál, Tamási Áronnál. Valamelyik novellájában.- Tőle kértem kölcsön erre az alkalomra... - vágta ki magát Tóbiás, majd szusszanásnyi szünet után ekképp nyomatékosított:- De Németh László is ezt a nevet kölcsönözte ’56 szeptemberében új regénye kiadásánál... Mivel én voltam az Égető Eszter könyvének felelős szerkesztője, olvasható is az impresszumban. Másnap este már ott volt a Tamási-novellából „előbújt” múltfaggató és jövőfiirkésző a Temze partján Alföldet idéző jegenyefás házban. A látogatások később is folytatódtak. A politikához és az irodalomhoz személése óta egyaránt kötődő - s ezért 1956 után elítélt, majd több évtizedes kirekesztettséget) mellőzöttséget elviselt - Tóbiás Áronnak ugyanis Szabó Zoltán volt az egyik vezércsillaga. A másik pedig a Magyar Nemzetet 1938-ban megalapító Pethő Sándor, aki helyet adott Szabó Zoltán 1944 tavaszáig élő - és ma is különös erejű, felzaklató gondolati vibrálású - „Szellemi Honvédelem” rovatának. Az ő emlékük előtti méltó tisztelgés Tóbiás Áron - megjelentetésében is impozáns - újabb kötete: A magyarok vére. Le sang des Hongrois (Tudósítások tollal - mikrofonnal. Varga/ Tóbiás, Paris/ Budapest, é.n. 684.1.). A rendszerváltás után a budapesti Osiris Kiadó sorozatában jelenteti meg Szabó Zoltán összegyűjtött munkáit. A Szellemi honvédelem volt a kezdet 1990-ben, ezt követte a Hazugság nélkül három kötete 1992-ben, hogy aztán az évtized végén (1999-ben) kezünkbe adja a hetvenes évek írásaiból szerkesztett - András Sándor gondozta - Diaszpóranemzetet. Tóbiás Áron vallomása szerint oksági összefüggés van a Szellemi honvédelem és A magyarok vére között. Az előbbi az alapozó múlt, az utóbbi a tájékozódó jelen. A szerzői szándék messzemenően igazoltnak látszik. Merthogy a szellemi folytonosság történelmileg szétzilált szálainak az összekötésére, a történelmi folytonosság újjáteremtésére a kilencvenes években nyílt - ugyancsak jövőkereső szándékkal - hasonló lehetőség. Persze: mutatis mutandis. Mindazoknak, akiket Tóbiás öt világrészből és a még meg nem írt, véglegesen el nem rendezett közelmúltból az „együttgondolkodás asztalához” szólít - a szabad világ, a szabad szellem jelentette és jelenti az életet. Akárcsak Szabó Zoltánnak, vagy neki magának. Miként a kötethez csatolt vallomásában (Ajándékul néhány esztendőt... Emlékképek a rendszerváltozásról) olvashatjuk: ebben a tovatűnő században neki (1927-ben született) eddig háromszor nyílt alkalma arra, hogy a szabad világ, a szabad szellem éltető közegét megismerje; 1946-ban, amikor a Magyar Rádióhoz került; 1956-ban; majd 1991 és 1997 között, amikor a Magyar Nemzet belső köréhez tartozva 350 „történelmi pillanatképet” (portrét, riportot, útirajzot, vallomást, vitázó kedvű írást) adhatott közre a nagymúltú lap hasábjain. Ezekből kelt újra életre a mostani válogatás. Azzal az intenzitással, érzelmi töltéssel és gondolati sodrással, amely a tudatosan tudatalattivá süllyesztett - ám „mélytengeri áramlással” folyamatosan működő - magyar 38 X. évfolyam 10. szám — 2000. október
