Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: A két Lenkey
a mennyezet alatt. A két lány felsikoltott a boldogságtól, amikor meglátták. Meg kell hagyni, Máriának kitűnő szépérzéke van. Albin felnőttesen állt meg az ajtóban, és megjegyezte: „Igazán kegyes hozzánk az Úr...” Honnét vette ezt a kenetteljes mondatot? Talán a papoktól leste el... Igen, a gyerekek nagyon boldogok voltak. Ok ketten azonban könnyeztek a fa alatt. Alig fél éve temették el az ikreket: a kis Máriát, meg Vilit. Kétévesen ragadta el őket a halál. Aztán János jutott eszébe. Az öccse, aki csontvázzá aszottan, a világról mit se tudva fekszik az üres szalmazsákon, és az ágya végében talán már ott áll a kaszás. Neki pedig mindezt végig kell néznie, és nem tehet érte semmit...- Miért lógatod a fejedet, kenyeres? - telepedett mellé Hauck. - Neked lesz még szebb karácsonyod is. Nekem ez az utolsó, mégsem búsulok.- Miből gondolod, hogy jobban áll a szénám, mint a tiéd?- Mindent a fejemre olvastak. Ludwig Hauck, a Constitution egykori szerkesztője, aki felségsértő cikkeket írt a lapjában, engedetlenségre biztatta a bécsieket. A császárvárosi barikádok pionírja, Kossuth önkéntese, Bem barátja... Ha ezért nem jár akasztófa...- És te mindent elismertél?- Miért ne? Sőt azt is hozzátettem, hogy változatlanul gyűlölöm a zsarnokságot. Ezeknek egyetlen cikkem vagy gúnyrajzom is elég lenne ahhoz, hogy fölmagasztaljanak.- Azt mondják, a császár nem ír alá több halálos ítéletet.- Pletykabeszéd, kenyeres. Eddig is Haynau írta alá őket. De ez se jelent semmit; Zsófia főhercegnő sohase bocsátja meg a rajzaimat.- Biztos forrásból vettem a hírt - lépett hozzájuk Perczel - és fogadok veled egy üveg francia pezsgőbe, hogy igaz.- Nekem is van rá egy üveg pezsgőm - mondta Lenkey. Fogadtak. Ludwig Hauck úgy tett, mint akit csak a pezsgő érdekel, de a szíve mélyén új reményt gyújtottak két társa szavai. Mi tagadás, szerette volna elveszíteni ezt a fogadást. Lassan besötétedett. Meggyújtották a gyertyákat, és nagyokat hallgattak. A folyosón egyszeriben katonás léptek visszhangoztak, s megcsikordult a zár. Grüber tizedes lépett be két katonával az oldalán. Kezében egy kis fenyőfa, a katonáknál meg két-két kosár, tele élelemmel.- Ezt az aradi polgárok küldik a tiszt uraknak - mondta, és vidáman rájuk kacsintott. — Urticka őrmester úr meg engedélyezte a levelek kiosztását, és boldog karácsonyt kíván. Az ünnepek csendesen teltek. Ételük, italuk volt bőven, a levelek is megnyugtatták az aggódó apákat, férjeket, hiszen valamennyien csak szépet és jót írtak az otthoniaknak. Hanem Szilveszter előtt újra kezdődtek a kihallgatások. Ötven volt császári tiszt állt ismét a hadbíróság elé, s valamennyit figyelmeztették, hogy most mondja el a védelmében felhozható összes cselekedetét, mert hamarosan kihirdetik az ítéletet. Lenkey Károlyt azzal fogadta Daubeck, hogy hiába őrizte meg Lederer tábornok kinevezését, hiába erősítette meg őrnagyi rangjában István főherceg, mindkettő semmisnek tekintendő a hadbíróság előtt. Próbáljon meg egyéb mentségeket keresni, és fogadja el a kapitányi titulust.- Nincs más mentségem - szólt Lenkey önérzetesen -, mint hogy a magyar alkotmányra tett eskümhöz híven cselekedtem.- Ez édeskevés a felmentéshez, kapitány úr.- Egész életemben a hazámat szolgáltam. Ha ez bűn, büntessenek meg érte! Nincs elfogadhatóbb érve, kapitány úr?- Nem mondhatok mást, hadbíró úr. 24 X. évfolyam 10.szám — 2000. október
