Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC, FILMMŰVÉSZET - Murawski Magdolna: Rajtaütés - Finn filmek nagysikerű bemutatkozása Egerben
Tudjuk, eddig is tudtuk szüléink, nagyszüleink, családunk történetéből, hogy mi minden történt a II. világháború alatt, de soha nem lettünk eddig olyan familiárisak a témával, mint ennek a filmnek a megtekintése során. Tudtuk, a papa, a nagypapa elment a háborúba, megsebesült, vagy elesett, esetleg megúszta, hogy a rokonok, ismerősök körében akadtak olyan lányok, asszonyok, akiket megbecstelenített a „felszabadító” szovjet hadsereg, hogy kegyetlen, véres harcok dúltak népünk és a támadók között, de nem éreztük azt a kiszolgáltatottságot, melyet a kerékpáros finn katonai csapat élt át, ellenséges közegben mozogva, bármelyik pillanatban célponttá válva. A mü és a téma eredetisége mellett megragadó volt az a heroizáló ábrázolásmód, melynek segítségével a hétköznapi hősök valódi hősökké váltak a háború során. Manapság már kevesen tudják, különösen a fiatalabb generációk, hogy a finnek történetének ez az egyik legnagyszerűbb fejezete: győztesen kerültek ki a harcból (nem csoda, ha a szovjetek által diktált történetírás ezzel nem dicsekedett). Bár az alkotók elmondása szerint ezúttal nem erre törekedtek, hanem a szerelmi történet megelevenítésére, mégis megkapóan hazafias történet és ábrázolásmód ez a javából, mely ugyanakkor mentes mindenféle sallangtól, érzelgéstől vagy szépítéstől. Valljuk be, felszabadító, megkönnyebbülést okozó érzés ez, annyi hazug, sematikus és egyoldalúan torzító ábrázolás után, melyeket közel fél évszázadon át rákényszerítettek a szovjet uralom alá tartozó országok filmiparára, és amely minden heroizáló törekvése ellenére kifejezetten deheroizált témát és hősöket egyaránt. A finn filmmel rokonítható Sára Sándor A vád c. filmje, mely hasonlóképpen MAS ábrázolást nyújt a II. világháború véres eseményeiről. Különösen fontos ez a nagybetűs másság, amikor ezt jelszóként, kirekesztő módon használják olyasmire, ami nem is igazán az. Nos, Sára Sándor más típusú ábrázolása szintén abban rejlik, hogy a maga sajátos eszközeivel életközeibe hozott egy olyan történetet, mely a Magyar nők a Gulágon sorozatának egyik epizódját dolgozza fel. Egy magyar tanya életén keresztül mutatja be, hogyan történt a „felszabadítás”, hogyan rabolták ki, gyalázták meg és alázták meg azokat az embereket, akik szembe mertek szegülni az erőszakoskodó orosz katonákkal. Művészi titok, különös rejtély, hogyan lehet a világítással, a kameramunkával (Sára Balázs), és természetesen a színészek mesteri mozgatásával, „rendezésével” ennyire familiárissá tenni a nézőt mindazzal, amit színes kockákon vetítenek elé. Sára Sándor és Olli Saarela filmje azt a kontrasztot állítja elénk, ahogyan a finn filmben fokozatosan hőssé válik a csapatát vezető fiatal főhadnagy, míg a magyar filmben lépésről-lépésre mennek bele a szereplők megaláztatásaikba, melyek révén megfosztják őket emberi méltóságuktól. S valóban... „csupán” ennyi a különbség egy győztes és egy vesztes háború között. A filmvetítéseket követő viták során sok izgalmas kérdés merült fel, jóllehet a vájtfülűekben hiányérzetet hagyott az a tény, hogy a viták filmesztétikai jellegüket veszítve egészen gyakorlatiassá váltak, és sokan, a filmesek közül is inkább a filmezéshez szükséges összegek előteremtésének mikéntjéről igyekeztek konzultálni külföldi kollégáikkal. Mindez kissé elszomorító. Nem a művészek, filmes szakemberek hozzáállása miatt, hanem mert egyértelmű bizonyítéka annak, hogy jelenkorunk nem kedvez a művészeteknek, elgyakorlatiasítja, lesilányítani próbálja, és így megfosztja valódi rendeltetésétől, az alkotásra koncentrálástól, a kiteljesedés lehetőségétől A finnek szép eredményekről számoltak be viszont, és elmondásuk szerint ez az elmúlt 10 év újító törekvéseinek köszönhető. Finnországban 30 filmgyártó vállalat működik, melyből 15 játékfilmeket gyárt, évente 1-1-et. Ezek független cégek, TV-knek adják el a bemutatási jogot, ezenkívül alapítványok segítik munkájukat. Jelentős változást hozott, hogy „fiatalítottak”, már nem az idősebb generációk irányítanak, s hogy kifejezetten a közönség érdeklődését célozzák meg rendezéseikkel. Új Hevesi Napló 79
