Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - KÖZÉLET - Bakacsi Ernő: Egy kis berzenkedés
takácsi Grnő kis berzenkedés Nem szokásom különböző újságok, folyóiratok cikkeiről, írásairól véleményemet írásban közölni, a szerkesztőségeket ezzel bombázni. Most mégis ezt teszem. Erre Káló Béla A pedagógia mint szerelemgyerek c. írása késztet, amely az Új Hevesi Napló júliusi számában jelent meg. Káló Bélát személyesen nem ismerem, de a fenti folyóiratban megjelenő írásait rendszeresen olvasom és tisztelői közé sorolom magam. A pedagógusok a társadalom egyik alappillére. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez az alappillér milyen, miből készült. Hogy ez az alappillér bauxit beton-e vagy jó minőségű vasbeton. Azt hiszem, ebben egyetértünk, és abban is, hogy a pedagógusok bizony alulfizetettek. Nagyobb anyagi megbecsülés jár nekik, és ezért harcolni kell. De nincs meg a megfelelő erkölcsi megbecsülés sem! És ezt nemcsak a hatalomtól nem kapják meg, hanem a társadalomtól sem, a széles néprétegektől sem. Ez pedig már baj. De rögtön hozzá kell tenni, hogy ezt a negatív megítélést maguknak vívták ki. Ugyanis az utóbbi pár évtizedben csak tanítottak, de nem neveltek. Persze hál’Istennek mindig van kivétel. A mostani középkorú és ifjú nemzedékeket nem nevelték hazaszeretetre és a másik ember tiszteletére, becsülésére. Pedig ezt még a kádári korszak alatt is megtehették volna. Kapiskálom én, hogy Káló Béla mit akar közölni az olvasóval. Osztom is véleményét, de ellentmondást vélek benne. Mert ő ostorozza ugyan a pedagógusképzést is, de ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy ilyen fizetésekért nem lehet, nem szabad jobb munkát végezni. Hát ez az, ami véleményem szerint nem így vän. Idézek tőle: „A tanár azt tanítja, amit maga diákként megtanult... Szögezzük le: a magyar pedagógusok általában jók... sírós, pesszimista, sőt deviáns (!) pedagógusokkal van teli a kosár.” Van ellentmondás jócskán. Hangsúlyoztam már, hogy a fizetés kevés, sokkal nagyobb anyagi megbecsülés kell. Az sem vigasztalhatja a pedagógusokat, hogy a magyar társadalomban mindig alulfizetettek voltak. (Gondoljunk csak Gárdonyi Lámpás-ára.) És az sem, hogy van még egy réteg, amelyet nálunk is rosszabbul fizet a hatalom, ez pedig az egészségügy. De a régi, nyomorgó fizetések ellenére milyen csodálatos néptanítók voltak! És még egy kitétel a fizetéshez. A fizetés nagyságától függetlenül dolgozni, munkakört betölteni csak a tudás legjavát adva szabad. Ez független a beosztástól, szellemi vagy fizikai munkától. A hivatásra ez még hatványozottabban vonatkozik, és többek között a pedagógusi munka hivatás. Aki a munkájából nem tud megélni, nem elégíti ki a javadalmazása, az, ha teheti, kereshet más munkát, elmehet más munkakörbe, de nem indok arra, hogy ne lássa el feladatát, hivatását. A kádári idők alatt sem tudtam elfogadni azt a filozófiát, hogy fizetgetnek, tehát csak dolgozgatunk. Ha Káló úrtól az általam idézett szöveg eleje igaz, akkor nagy baj, sőt tragédia van. A mai korban egy frissen végzett diplomás, ha szakterületén érvényesülni akar, akkor állandóan képeznie kell magát, olvasnia kell a szakirodalmat. Egy pedagógusnak is olvasnia kell, ismereteit gyarapítani még olyan területen is, mint mondjuk a magyar vagy történelem szak. Én bízom benne, hogy van még olyan gimnáziumi magyartanár, aki — a megfelelő helyen és időben - beszél Vas Gerebenről, Sütő Andrásról, Márairól, esetleg Wass Albertról, akkor is, ha ez nem tananyag. Jól nézünk ki, ha egy történelemtanár úgy tanítja a XX. század magyar történelmét, ahogy ő húsz évvel ezelőtt tanulta! Új Hevesi Napló 65
