Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ködöböcz Gábor: „A magyar nyelv mindig szerelmem, mindig boldogságom volt”
Ködöböcz Gábor 09/mar^/yrm w/ye/v mindig- s&erelm&m j mvndujf /)o/do(^sd<^om tKx// Szubjektív jegyzetek a 90 éves Faludy Györgyről A 20. századi magyar irodalom élő legendája s egyik legszínesebb egyénisége mindenekelőtt a recski munkatáborban írott műveivel (Börtönversek 1949-1952), a Sztálin- , Rákosi-, Kádár-féle „vörös Bizáncról” szóló verseivel (Emlékkönyv a rőt Bizáncról), vezeklésszerü önéletrajzi regényével (Pokolbéli víg napjaim) és a Villon-balladák magyarításával (Francois Villon balladái Faludy György átköltésében) vált ismertté az olvasóközönség előtt. Utóbbi munkája páratlan sikernek számít, hiszen itthon és külföldön negyvenhárom kiadást ért meg. Az érdeklődését, életkedvét és szellemi frissességét mind a mai napig megőrző Faludy a jelenkori folyamatokról, a túlzottan racionális, számítógépcentrikus kultúráról igencsak kritikusan vélekedik: „az a rettenetes, hogy miközben elhagyunk egy kultúrát, nincs helyette más, azonos értékű kultúra!” (...) A világ kulturálisan elszegényedik és örömtelenné válik. Totális romlást érzékelek, amely talán visszafordíthatatlan.” (...) ,, Kitágult a világ, s ez nagyon jó, de nincs erkölcsi tartás, erkölcsi erő, s enélkül csak tévelyegni lehet. ” Mondja ezt egy 90 éves lélek küzdelmes élete minden bölcsességével, az ezerszeresen megszenvedett igazság kikezdhetetlen hitelével. Faludy György élettörténete a veszélyek, a kalandok, a vándorlások, a kényszerű emigrációk, a sorozatos kihívások és megpróbáltatások története, de legfőképpen egy derűs, a maga erejében, hitében és szerencséjében bízó ember belső szabadságharcának története. Egy olyan egészséges lélek históriája az övé, aki veleszületett vagányságával, leleményességével és humorával mindig képes volt kiküzdeni a túlélés esélyét, aki valami utánozhatatlan eleganciával és bölcsességgel még a vele megtörtént rosszat is jóra tudta fordítani, s aki rendre túlélte azokat, akik őt idejekorán leírták. Egy olyan ritka tünemény története az övé, aki a fájdalomból is energiát, az embertelenségből is emberséget tudott csiholni. Az orvosok által többször is anatómiai csodának titulált s úgymond a halállal packázó Faludy a túlélés „művészeté”-t is a tőle megszokott rendíthetetlen nyugalommal szemléli: „Egyszerűen - szeretek élni. Sokszor volt hihetetlen szerencsém is. Malária orvosság nélkül, sárgaláz Marokkóban, menekülés egy hajón német tengeralattjárók gyűrűjében, gennyes tüdőgyulladás, trombózis, rák... Legutóbb érszűkület miatt dugtak kórházba az orvosok; beküldtek, hogy segítsenek meghalni. De én - kijöttem. Nagyon sok orvos nyíltan rám csodálkozik, ha szembetalálkozunk valahol. Hogy-hogy még élek?" Faludy György életútját sokféleképpen lehet értékelni, csak egy valamit nem lehet rá mondani: azt, hogy eseménytelen, üres, értelmetlen és unalmas lett volna. Még végiggondolni és elmondani sem könnyű, hogy mi minden fért bele ebbe a pikareszkbe illő pályába. Néhány fontosabb mozzanatot kiragadva csak utalok a bécsi, berlini és párizsi egyetemi tanulmányokra, az emigrációs évekre (Franciaország és Marokkó), majd a három éves katonáskodásra az Egyesült Államok hadseregében (1941-1944) a Csendes-óceáni hadszíntéren. Aki azonban olyan verset írt 1940-ben, mint amilyen az Óda a magyar nyelvhez, az szívben és lélekben sohasem hagyta el hazáját, s a külföldet mindig csak ideiglenes állapotnak tekintette.,, Magyar nyelv! Vándorútokon kísérőm, / sértett gőgömben Új Flevesi Napló 47
