Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bendzsák István: Találkozás Nagy Gáspárral és Görömbei Andrással
mindaz csak az ő hanglejtésükkel, gesztusaikkal lehet hiteles. Ma úgy látom, hogy lényük szerint szándéktalan, ám vérbeli népköltőként jártak-keltek előttem. T.S: Eliot írja valamelyik kései esszéjében: „A költészet örökös emlékeztető mindazokra a dolgokra, amelyek csak egyetlen nyelven mondhatók el és lefordíthatatlanok. " Óriási paradoxonnak tetszik első hallára, olvasva méginkább. És mégis igaz. A költészet minél teljesebb szabadsága egyúttal azt is jelenti, hogy azonnal fölépíti maga körül a személyesség vonzó börtöneit: ahová csak keveseknek lehet ihletett bejárásuk. Amitől a nappal éjszaka, és az éjszaka nappal. A múlt pedig teljes értékű jövő. S mindez jelen időben, ismétlődhet, ahányszor csak akarja az a kulcs, amelyik pontosan sejti a zár titkát. De hogy nyitja-e, s nyílik-e? A vers mégis maga a remény. ” Nagy Gáspár Nagy Gáspár 1949. május 4-én született a Vas megyei Bérbaltaváron. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. 1971-ben Szombathelyen szerzett népművelő-könyvtárosi diplomát, majd Budapesten esztétikai és szociológiai tanulmányokat folytatott. Több országos folyóiratközlés után 1973-ban Kormos István mutatta be az Élet és Irodalomban, s ugyanő szerkesztette és adta ki első kötetét is, 1975- ben Koronatűz címmel. 1976-1980 között a Móra Kiadó lektora. 1981. december 21-től 1985. március 12- ig a Magyar írók Szövetsége választott titkára. 1988. novemberétől a Hitel című folyóirat szerkesztője. Versei számos idegen nyelvű antológiában is olvashatók. Hazai és külföldi díjak, elismerések mellett 1990-ben József Attila-díjjal jutalmazták. Emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni - eme szemléleti alapelvek szerint épül Nagy Gáspár költészetének morális és poétikai rendje. Verseinek gazdag metaforikus világába az általa „helybenzsákbanfutós”-nak nevezett kor égette bele az ítélkező játék, a keserű groteszk és irónia szilánkjait. Tényeket és látszatokat, valóságot és hamis ideológiát eltökélten szembesítő költészete könnyen felismerhető, csak rá jellemző költői látásmódot és nyelvet teremtett a szinte szakrálisán morális költői személyiség és a rafmáltan, leplezetten amorális kor ütközésének pontos megnevezése révén. A hazudság, a történelmi tudatzavar, a történelmi és kulturális nemzetszűkítés, öncsonkítás ellen küzdve adott és ad példát arra, hogy modernség és közösségi küldetés, hagyományok gazdag sokféleségéhez való kötődés és korszerű újítás, erkölcs és esztétikum nem kizárják, hanem feltételezik egymást. Nemcsak néhány történelmi jelentőségűvé vált versével járt ösztönzőn, eszméltetően előtte a magyarországi és kelet-közép-európai változásoknak. Egész személyisége, művészete tisztaságot sugároz és követel. Nagy Gáspár a következő müveivel érdemelte ki a magas elismerést, a Kossuth- díjat: Koronatűz (1975), Halántékdob (1978), Földi pörök (1982), Áron mondja (gyermekversek, 1986), Kibiztosított beszéd (19879, Múlik a jövőnk (válogatott versek, 1989), Mosolyelágazás (1993), Fölös ébrenlétem (1994), Zónaidő (vers, műfordítás, esszé, 1995), Augusztusban, Ludvík és Jahn nyomában (Legény-részlet, 1995), Tudom, nagy nyári délután lesz (1998), Szabadrabok (egybegyüjtött versek, 1999) Nagy Gáspár művészetére, költészetére jellemző, hogy gazdag nyelvi hagyományokat újít fel posztmodern elemekkel. Nagymértékben figyelembe veszi a történelmi eseményeket, hagyományokat. Soha sem felejti, hogy hol élünk, mi a jelen időszak legfontosabb feladata. Az „egyenes testtartás” és „hibátlan magatartás” költője. Költészetében számos esetben fellelhetők Pilinszky inspirációk. A történelmi érzékenység, morális tisztaság, egyéni látásmód jellemzi. Új Hevesi Napló 45
