Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Imre László: Irodalom és küldetés

fontosságát - ami tökéletesen jogos is az érvelés azonban sajátosan szociológiai, de semmiképpen nem textuális.)

Végül: tanácsos megbarátkozni a gondolattal, hogy a sok esetben ellentétekben fejlődő (tehát önmagát mintegy az előzményekkel szemben definiáló) kortendenciák túlzásaival, illetve az azokat követő ellentendenciák egyoldalúságaival lehet és kell perlekedni, de az irodalom ilyesfajta alakulásrendjét igazán befolyásolni nem áll módunkban. (Ady vagy Illyés manapság divatos aláértékelésével nem békíthet meg, de valamelyest mégis magyarázattal szolgál analóg jelenségek emlékezetbe idézése: Berzsenyit halála után igen tartósan alábecsülték, egészen a XX. század elejéig; Aranyt öregkorában, majd halála után a fellépő ifjabb nemzedékek inkább elutasították, mint igazán megértették, mígnem elérkezett Babitsék revíziója, ami nem is nagyon volt időben „előrehozható”.)

Sőt, belátóak is lehetnénk: mindegyik egymást váltó irány valamely lehetőséget vagy értéket preferál, a reá következő meg az időlegesen háttérbe szorított másik nézet mellé áll vehemensen. Ám mindennek révén az igazság is utat tör magának, még ha féligazságok vagy egyoldalúságok kíséretében is. Az itt következő tanulmányok egykoron, keletkezésük idején egy szűkös irodalompolitikai koncepció ellenében próbáltak érvelni vélt értékek mellett. Ma újraolvasva őket azon felfogással szállnak vitába, amely a küldetéses irodalom és az irodalmi misszió lehetőségében, értelmességében, kilátásosságában, hasznosságában kételkedik.

Ez utóbbi állásponttal szemben megszívlelendő, amit a sem populista, sem szocialista felszínességgel nem vádolható Babits Mihály írt (nem ok nélkül került a kötet élére az őt idéző Reményik tanulmány) arról, hogy költői és emberi életmű nehezen választható el, s emberi-közösségi misszió és művészi teljesítmény összhangban lehetnek: „A költő Reményik évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek, ezer veszéllyel és kelepcével. Azt hiszem, ebben a helyzetben senki sem tudott volna tökéletesebben viselkedni, mint Reményik viselkedett. A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s a költő értékei emberi értékek.”

Ebben a tételben, ha nem is mint végső és megcáfolhatatlan, de mint méltánylandó igazságban sokféle módszertani irányhoz kötődő literátor megállapodhat immár. Mert nem irányul senki és semmi ellen, pusztán emberi és művészi vállalkozások indokolatlan háttérbe szorítása ellen nem emel szót.

Vecsési Sándor: Rózsás ház 70x100 cm, olaj, vászon

Új Hevesi Napló

39