Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Ördögszekér II.
- Ez az utolsó szavuk? Valamennyien bólintottak és megindultak az ajtó felé.- No, akkor majd megtanítom én magukat kesztyűbe dudálni! Anti bácsi! Fűtsön be jól a kis szobába, meg hozzon néhány pokrócot is, nehogy megfázzanak a kulák urak! Csinálunk nekik egy kis gőzfürdőt. Meglátjuk, ki bírja tovább. Aki aláírja, máris hazamehet. - Senki se mozdult. - Egy se tud írni? így is jó... A repedt vaskályha vörösen izzott, amikor Kormos betessékelte őket a helyiségbe. A báránybéléses bunda tetejére mindenki kapott még egy pokrócot is. Úgy bele kellett burkolózniuk, hogy az orruk hegye se látsszon ki belőle. A kályha tetején egy nagy fazékban víz forrt. A lecsapódó pára végigfolyt a falon.- Oda üljenek, a kályha mellé! - pattogott a tanácselnök hangja. - Nem venném a lelkemre, ha megfáznának reggelig. Anti bácsi, maga meg ne sajnálja a szenet, tele a pince! Akós Tóth János beteges öregember volt, évek óta asztmával kezelte az orvos. Hamarosan kivörösödött az arca, a szeme is kidülledt a köhögéstől. Nem bírta sokáig, félóra múlva jelentkezett, hogy inkább aláírja az ívet, csak kíméljék meg az életét. így következtek sorban. Hajnalra már csak Józan Ignác, meg Kosa, az öreg juhász maradt a gőzfürdőben.- Gyere, koma, ágyazzunk meg, ideje lepihenni! - szólt Józan, és leteregette a pokrócokat a padlóra. Kosa nem mozdult. Arcán, kezén csörgött a verejték. Sápadt volt, akár a túlvilágiak. Aztán reszkető lábbal felállt, elment az ajtóig és összeesett. Józan dörömbölésére bement a kisbíró. Az ő arca is sápadt volt, látszott rajta, hogy megviselte ez a különös éjszaka. Amikor meglátta, mi történt, elrohant, majd egy fiatalemberrel tért vissza. Megragadták az ájult férfi kezét, lábát, és elvitték. Fél óra múlva sem telt bele, bekukkantott a tanácselnök, és közölte:- Egyedül maradtál, Ignác bátyám. Nem akarod még aláírni az ívet?- Én még alszom rá egyet. De azért szólj Antinak, nehogy kialudjon a tűz. Nem szeretnék megfázni... Kormos arca lilára változott a dühtől. Szó nélkül becsapta az ajtót, ráfordította a kulcsot, és döngő léptekkel távozott. Másnap délben nyitott be újra. Kezében lobogtatta a belépési nyilatkozatot.- No, mi lesz, aláírod végre?- Aláírnám, de ebben a francos hidegben teljesen elgémberedtek az ujjaim.- Ne színészkedj, komolyan kérdeztelek! Már csak te hiányzol a listáról.- Akkor se írom alá!- Rendben van, szedelőzködj!- Hová megyünk? Lecsukatsz?- Megmutatom az új birtokodat.- Miféle új birtokomat? Jó nekem a régi is.- A régi parcelláid mind a téesz területére esnek. Nem kívánhatod, hogy kerülgesse a traktor a te néhány holdadat. Betagosítottuk. Többet kapsz helyette egy tagban. Neked is könnyebb lesz, ha nem tízfelé lesz a hatvan hold földed, hanem egy dűlőben, egy tagban. Csak azt nem tudom, hogyan szerzel majd hozzá napszámosokat, mert a többiek mind a közösben lesznek. Még csőszt is magadnak kell majd fogadnod, hiszen egyedül leszel parasztgazda. Igaz, az új birtokod egy kicsit távol esik a falutúl, de a te lovaidnak ez nem távolság. A tornác előtt már ott állt a tanács hintója, meg a mezőgazdász. Hajdan a Sátori grófé volt, de erre már csak az idősebbek emlékeztek. A háború alatt nyugatra menekült az 20 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember
