Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXVII.

- Hát mégis sikerült! A legszebb disznóm. Testre mindenképp a legnagyobb. Gyönyörű óévbúcsúztatás, csodálatos ajándéka az erdőnek. Szájába teszem utolsó falatként a fenyőgallyat. S lassan megértem, hogy az enyém, hogy sikerült meglőni, birtokba venni.

Barátom átnyújtja a sebvéres töretét - gratulál az elejtőnek.

Kezet rázunk és megöleljük egymást.

S a két alaposan középkorú, kicsit talán már megkérgesedett lelkű, de érzékeny szívű vadászember a csikorgóan hideg, éjszakai, havas erdőben boldogan veregeti egymás hátát. S ebben az ölelésben benne van az az ösztön, az a boldogság, amely képes átölelni ezt az egész csodálatos világot is, az erdőt, a mezőt, annak összese vadját, bokrát, fáját, az egész kiismerhetetlen, megfejthetetlen gyönyörűséges természetet. S benne van a hála is, a köszönet is, hogy itt lehetünk, hogy része lehetünk e nagy csodának, mely csodát nemcsak megfejteni, de megunni sem lehet.

Csak alázattal, végtelen nagy tisztelettel szeretni.

Mert az is lehet, hogy ez maga a mennyország.

De ha mégse, énrám ma odafentről akkor is rám mosolyogtak.

Köszönöm szépen.

14

X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember