Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 8. szám - SZÍNHÁZ, ZENE, TÁNC - Emelt fővel a szini pályán

- Egyszóval a bizalom segítette ahhoz, hogy kiküzdje, csiszolja magában a

szerepet.- A bizalom segített, ha hittek bennem. Az ellenkezője meg kikészített. Ettől kerültem ilyen állapotba, de ez már Győrben történt, húsz éve. Egy próbafolyamat közben teljesen kiborultam. Könyörögve kértem a rendezőt, aki nem bízott bennem, megalázott, hogy halasszuk el a premiert egy héttel, mert nagyon rossz lelkiállapotban vagyok. Nem hagyta. Idegösszeomlást kaptam, s akkor bénultam meg. Ötvennégy évesen. De talpra álltam.- Segített valaki?- Azóta mélyen hiszek, föntről kapom az erőt. Hihetetlen dolgokat tapasztal meg az ember, ha hozzám hasonló helyzetbe kerül.- A bizalomnál tartottunk. Ki segítette a pályakezdéskor?- Sokan bíztak bennem. Mindenekelőtt Dajka Margitka. Ő fedezett fel. Az édesapám a Római parton csónakmester volt, hat idegen nyelv ismeretével és sok emberséggel. Az édesanyám pedig erős asszony, paraszti öntudattal. No, a művészek nyáron odajártak csónakázni, kikapcsolódni, s én már korán bekerültem ebbe a társaságba. Dajka Margit hallotta egyszer, hogyan mondom az Ady-verseket, szinte ösztönösen. Hiszen akkor még nem is érthettem ilyeneket, hogy Én a halál rokona vagyok, vagy a Proletárfiú verse, de mondtam. Dajka Margit elvitt Somlai Artúrhoz, Horváth Árpádhoz. Főiskolát nem végeztem, de tőle, mint mesteremtől sokat tanultam: nagy monológokat adott fel (férfiszerepeket), amelyeket lassan, artikulálva mondatott velem. Korán bedobtak a mélyvízbe.- Egerben nagyon sikeres volt, ünnepelt művész.- Soha nem hagytam volna el azt a várost, ha össze nem vonják a két társulatot 1967-ben. Egerben szívélyes, és a művészetre nyitott szívű, szemű emberek éltek. Imádtam azt a várost. Egy kis szobám volt a Lenin úton, majdnem a színházzal átellenben: két öregasszony lakott ott, meg egy tehén, egy kecske, s baromfiak az udvaron. Az ablakom nyáron nyitva volt, és hálából majdnem mindennap szál virágot, később pucolt csirkét, sőt libát adtak be a hálás egriek. Annyira szerettek bennünket.

Nézze, itt volt a színház, s kívülről a feljáró az öltözőkhöz. És itt, elöl. Pont itt temettük el Betyár kutyát. Őt mentettem meg a sintérektől. Egy komédiás trupp hagyta ott, s nem akart elmozdulni színházépületből, várta a gazdáját. Aztán, amikor kétséges lett a sorsa, hazavittem. Attól kezdve minden próbára elkísért.- S milyen volt a társulat?- Szöllősi Gyula igazgatása idején dolgoztam ott. Nagyon szerettük egymást, és akikkel lehet, még ma is tartom a kapcsolatot. Fontos Magdával és Sebestyén Árpáddal, aki a karnagyunk volt, itt Pesten szoktunk találkozni. Az Egerben élő Olgyai Magdával legtöbbet telefonon beszélgetünk. Egyszer A párizsi vendégben egy főszerepet alakítottam, gyönyörű kosztümben, abroncsos ruhában, de a belépőben kicsit bizonytalankodtam. Magda elsősorban énekes színésznő volt, s én kértem, adja meg a hangot. Ezt azóta is gyakorta felemlegeti nekem tréfásan. De bizony így volt, segítettük egymást mindenben.

Kovács Mária két éve Göncz Árpád köztársasági elnöktől a Magyar Köztársaság kiskeresztjét kapta meg. Egy lánya van, és harmincéves jogász unokája. Ritkán jár Egerbe. Akad még néhány ismerős. Olasz Erzsébet, Páljy György sírját is meglátogatja olyankor. Mindennap tornászik, nemrégiben próbafelvételre hívták, egy magyar családi tévéfilmsorozathoz, ami talán a Daliáshoz hasonló lesz.

74

X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus