Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Halott király katonái
W*raUi WaJoL G^a/ott /ciwd/y /ta/ondö Mint a kínai agyaghadsereg, sorakoznak körülöttünk egy múltból itt felejtett ármádia katonái. Rég kimentek a divatból, rég nem teljesítik hajdani funkciójukat, és ami a leglényegesebb: aki valaha életre hívta őket, már rég nincs az élők sorában. Mikor elvész a fő, irányítás nélkül marad az itt maradt test, értelmét veszti minden, ami valaha érvényes volt, törvény, szabály, irány vagy érdemek, minden, ami ez után következik, pótcselekvéssé válik, és semmi nem fog úgy működni, mint azelőtt. A hadsereg anarchikus mozgolódásba, tülekedésbe fog, és nem tudni, ki lesz az újabb vezér, vagy hogy lesz-e, kell-e újabb vezér. A katonák azontúl egy halott király katonái, s ha nincs, aki kellőképpen tudná irányítani őket, bekövetkezik az anarchia. Múltunknak egy árnyékos korszaka maradt mögöttünk. Néha még utánunk intenek a hajdani árnyak, mint riogató csapkodó szellem, és temperamentum kérdése, ki hogyan reagál ezekre a jelekre, melyekről jószerivel azt se tudjuk, valóban léteznek-e, vagy csak a túlfeszített idegek játszanak velünk. Közel fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy megtudjuk, hol landoltak szerencsésen az elbocsátott hadsereg emberei, már akiket valóban elbocsátottak. Akik a magyar kultúra fennmaradásáért küzdenek, ma már nem feledhetik azt a tényt, hogy a hajdani pribékek szép alattomban rátelepedtek arra területre, melyről csak annyit lehetett tudni, valahogy sehogyan nem akar felemelkedni. Akár tetszik, akár nem, szembesülnünk kell a ténnyel: hajdani ávósok „kézivezérelték” a kultúrát Magyarországon a Kádárkorszakban és azután, mert hiszen azóta se szólt rá senki a hajdani illetékes elvtársakra: vége a dalnak, „tovaris konyec”. Holott az általuk „felvirágoztatott” kultúra fráziskincsével élve nyugodtan elő lehetne keresni a talonból az elcsépelt szóvirágot: „érdemeik elismerése mellett..adieu. Gyakran hallani televíziós vitákat, múltelemző szándékkal, leleplező vagy tényfeltáró igénnyel, igen helyesen, ámde túl késői órán. A fáradt dolgozó ember ebből feltehetőleg semmit nem tud, és arról sem fog tudomást szerezni, hogy a Kádár-korszak „üdvhadserege” neki személy szerint miféle károkat okozott. Kár érte, mert hiszen az információhoz mindenkinek joga lenne, ezek híján esetleg csak a hajdani propagandagépezet által fülébe harsogott dolgok maradnak majd meg emlékezetében, és így nem a megfelelő dologra asszociál, ha kulturális kérdésekről esik szó. A felvilágosító szándék számára ismeretlen marad, és egy kalap alá veszi a felvilágosodás korát a sötét középkorral. Nincs az a kötélidegzetű ember, aki ne gurulna méregbe, ha azt látja, postáját valaki előtte már felbontotta és elolvasta, és ezt a tényt még arcátlanul a tudomására is hozza, vagyis a felbontott borítékot még csak vissza se zárja. Vagy hogy egyes postai küldemények elvesznek, soha nem érkeznek meg a címzetthez, máskor pedig a küldemények egy részét „ismeretlen tettesek” ellopják. Reklamáció esetén arrogánsán, arcátlanul viselkednek, majd betyárosan hazudnak egyet és ráfogják külföldi kollégáikra az egészet, mondván, hogy csak ott működnek rosszul a dolgok, nálunk minden O.K. Természetesen nem hisszük el, amit mondanak, de még most is „A Hivatalaként viselkednek, mint az ötvenes években, és itt csupán egy a baj: még mindig nem szólt rájuk senki, hogy ezt már nem kell, nem illik tovább csinálni, abba lehet hagyni, a távozás hímes mezejére lehet lépni. Egy dolog gondolkodtatja el a nekik még mindig kiszolgáltatott 68 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
