Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Születésnap a korallzátonyon
Renn Oszkár aA hajó panorámaablakos, klimatizált kávézójában a két magyar holtfáradtan zuhant a fotelekbe. Alig helyezkedtek el, lerakva kis hátizsákjaikat és szalmakalapjaikat, a Quick-silver óriás katamarán szinte hangtalanul, alig érezhető remegéssel elindult az ausztráliai partoktól kb. 80 km-re, a Csendes-óceánban épült, a többszáz kilométer hosszú Nagy Korallzátony (Great Barrier Reef) fölé horgonyzott óriástutajról. Reggel indultak el Cairns-ból egy autóbusszal észak felé a tengerparton, Port Douglas kikötőjébe. Onnan indulnak a hajók a híres korallzátony felé és mesterséges tutajszigeten kikötve, az infrastruktúrát, a szolgáltatásokat a kikötött hajón biztosítva, az utazók késő délutánig gyönyörködhetnek a korallvilág csodáiban. Az ezüstszínű szárnyashajó 80 km/órás sebességgel repítette utasait a zátonyhoz, és az utazás alatt szakmai oktatást kaphattak merüléstechnikából, a vízalatti szemüvegek, légzőkészülékek, uszonyok és „pipák” használatáról. Minden utas, aki igényelte, kapott az eszközökből, és az oktató mindenkinél egyenként ellenőrizte a helyes használatot. A két magyar természetesen „benevezett” a nagy kalandba, és várták a zátonyra érkezést. A hatalmas, többszintes tutaj, a kikötés után fogadta a 150-200 napozni, merülni és úszkálni vágyó utast, akik a világ minden tájáról jöttek a különleges élményért. A tutaj szőnyegpadlós napozó-szintjei gyorsan megteltek, mert a nap ontotta barnító sugarait, melyeket a tenger hullámai égetővé sokszoroztak. A hangszórók hiába intették a napimádókat az igen nagy leégési veszélyre, az első órákban nem is figyeltek oda. Később már csak sziszegve érzékelték a vörössé színeződést, menekülve a fedett szintekre. A magyarok a felszereléssel vízbe ereszkedőket figyelték: hogyan is csinálják a gyakorlottabbak? Azután rászánták magukat, és néhány méterre lemerültek a trópusi napfény által átragyogott, kristálytiszta vízben építkező korallok világába, ahol a tenger csodálatos élővilágának ismeretlen halai, csigái, növényei, növényállatai a korallágak közé telepedve fogadták az óriásszemü nézelődőket. Jött a pincér felvenni a rendelést. Jeges kávét és narancslevet rendeltek.- Képzeld - emlékezett az egyik magyar a nap élményeire -, lassan sodródtam a hullámokkal a zátony fölött, úgy egy méterrel a víz alatt, amikor találkoztam egy hatalmas hallal. Nagyon lassan jött felém, alig mozgott a farka. Előttem egy karnyújtásnyira megállt. Szája úgy mozgott, mintha füstkarikákat szeretne engedni magából és nagy szeme mereven nézett rám. Akkor azt gondoltam, hogy ezt meg kell simogatnom. Nyúltam felé és nem mozdult. Ám ahogy pikkelyes testét tenyeremmel megérintettem, egy megvető farokmozdulattal elkormányozta magát tőlem. Úgy tűnt, le lettem sajnálva. A másik is „halas” élményéről emlékezett:- Az egyik lejáró széles lépcsőjén ülve lógattam a lábam a vízbe, amikor mellém ült egy német nő két szendviccsel a kezében. Ott akarta tízóraiját elfogyasztani. Ám ekkor 5-10 darab 2-5 kilós halacska is megjelent lábainknál úszkálva, figyelve az étkezés kezdetét. A német Brünhilda sajnos bedobott egy darabka ételt a vízbe. Ettől a pillanattól olyan halinvázió kezdődött, amilyet elképzelni is nehéz. A víz sistergett, fortyogott körülöttünk, a halak ezrei tülekedtek a semmiért. A nő nagyon megijedt és mindkét kezéből a vízbe ejtette a szendvicseket. Félelmetes haltömeg küzdött a darabokért már nagyobb nézőközönség előtt. A hangszóró már mondta is, hogy ne etessünk az óceánba. Új Hevesi Napló 65
