Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖZÉLET - Krupa Sándor: Börtön-Magnificat, Rab-Ave
Zárkám fütőcsövéről mögéje esett az ütött-kopott alumíniumkanalam. Amint szinte hason fekve kaparásztam utána, előttem a falon halvány rajzos írás tűnt fel. Mindig érdekeltek a börtön-felírások, hiszen a rabok titkait közvetítik. Sokszor a test-lélek legnagyobb titkát. Még jobban lehajoltam hát, hogy kisilabizálhassam: AIRÁM ÉVÁ-t itt is szerettem! Viseltem nevét számon, szívemen. Ébredtem? Máris Áldottam, Rebegtem: Imádlak, Állandóan, Éva, szerelmem! M.T.S. Mosolyogtam. Micsoda naiv börtöngügyögés! Hősszerelmes rabunk unalmában ideáljáról ábrándozik s versfélében áradozik, ha ugyan nem imádkozik! A szöveg köré szabályos szívet kanyarított, melyet a szokványos szív-hegyű Ámor-nyíl szúrt át. Hogy teljes legyen a szerelmi lángolás, még nevének kezdőbetűit is aláírta. A lány neve szokatlan. Ilyet még sohasem hallottam. Még egyszer elolvastam hát, milyen nemzetiségű lehet. Ugyan, ö ábrándozik-e a rab-szerelméről? Harmadszor is elolvastam, mert most már feltűnt, hogy sok benne a nagybetű. Miért cifrázta így ezeket a szavakat? S ekkor, mintha kintről villám fénye hasított volna be zárkámba, egyszerre megláttam azt, amit eddig rejtőzött észrevétlen: a leány neve latin írás!! Visszafelé kell olvasni és latinul. Ekkor így hangzik: AVE MARIA. Magam sem tudom, miért, szinte megdöbbentem. Úgy éreztem, a két szóval Mária cellámba lépett. A megviselt ideg és a megkínzott lélek könnyen csodákat lát. S ha a kegyelem sugara éri, könnyen térdre roskad... Mondottam is magamnak: ugyan, ne veszítsd el a fejed! Ne érzelgősködj! Mária nem ilyenek által lép zárkádba. Ő mindig itt van. És nem is az, aminek te gondolod. Véletlen és látszat az egész! Izgatottan újra elolvastam. Ekkor meg azt vettem észre, hogy a három sor első betűi egybeolvasva: AVÉ-t adnak. Most már hangosan vitatkoztam magammal: ez is véletlen lenne? Miért ne jöhetne ide Mária titokzatosan, fátyolozottan? Hiszen másként őt sem engedik be? Egy rab keze, szíve által! Ő is szívén keresztül lopta be e földre a második isteni személyt... Nem! Nem lehet ez véletlen! Eszembe jutott töprengéseimben, hogy régen a festmények, szobrok alá írt szövegben egyes betűket nagybetűkkel vagy más színnel írtak s ezekbe a betűkbe rejtették el — az avatatlanok elől — az alkotás évét vagy valami mást. A mi versünkben nem azért vannak-e a nagybetűk? A harmadik és negyedik sorban egybeolvasom őket. S mint mikor fátyolfelhő mögül kibújik a telihold, úgy ragyogott előttem: MARIA, AVE! O, micsoda öröm! Micsoda lángolás töltötte meg szívemet! Milyen hála az iránt, aki Máriát így büntetőzárkámba lopta s ki tudja még, hány más szenvedő rab számára! Mert most már nem volt titok! Nem volt véletlen! Megcáfolhatatlanul előttem ragyogott a Börtön-Magnificat: AVE MARIA! AVE MARIA! AVE! <9(wpa (Sándor 58 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
