Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 7. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: A forrás éneke. Csokonai

A bükkfák szürke törzsét átölelte a kék, úgy hallgatta a fényben a forrás énekét.

Föld alól feltört szépség: a víz ezüstje vitt hangokat, éber álom csillogó cseppjeit.

Árnyékot égetett el zöldarany lángú táj.

A szürke bükkfatörzsön sétált egy csöpp madár.

Egy kőre ült a tündér és eljátszott velem bújócskát éber álom: seholsincs életem.

A mélyből feltört szépség csengett szívembe át: vitte a víz ezüstje énekét, csillagát.

Alkony jött, égi bánat. Pirosat otthagyott, s az is szívemig csengett, szívemig ragyogott.

A forrás énekével mentem nagy hídon át, hogy hazámat keressem: egy üldözött hazát.

Dalolt az égi víz fent, fénylett csillag-szava, s lent is zengett a forrás éneke, csillaga.