Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Ördögszekér
- Bele is rokkantam, mire kihoztam belőle a beadnivalót, de a tehenem fara soha nem vót ganajos. No, meg az én padlásomat söpörték le nyolc éve, nem a tiédet... A többiek csak álltak, egyik se mert közbeszólni. A nagygazdának tekintélye volt a faluban. Bálint is jobbnak látta, ha befogja a száját, és megnézi, elkészítette-e már az asszony a vacsorát. Fogta hát a tejeskannát, és egy kurta jóccakáttal odébbállt.- Hallotta, mit beszélnek a faluban, Ignác bátyám? - kérdezte tisztelettudóan az egyik.- Miért éppen én ne hallottam volna? Jönnek a téeszcsé-szervezők. Hadd jöjjenek. Tudod, öcsém, én megjártam az olasz frontot az első világháborúban, átvészeltem a második világégést, meg a kuláklistát is. Még csak nem is internáltak. Ötvenhatban se történt különösebb bajom... Miért éppen most rondítanám be a gatyámat? Azt mondja a Biblia: add meg Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré! Hát azt hiszed, csak azért van az ember nyakán ez a gumó, hogy legyen mire tenni a kalapot?- Egyenes beszédet akarunk, Ignác! - fogta meg a karját egy hozzá hasonló korú, hatvanon túli öregember. - Te bíróviselt ember vagy, tíz évig álltái a falu élén. Mondd meg, mit tegyünk: belépjünk vagy ne lépjünk be?! Ötvenhatban is te mondtad, hogy várjunk egy kicsit, ne avatkozzunk bele a politikába, osztán igazad is lett. Nem segített a nyugat. Most mit mondasz?- Mi vagyok én, Atyaisten? Hordjátok be a kukoricát meg a répát! Akármi is lesz, az állatoknak enni kell.- Csak ennyit tudsz mondani?- Ennyit. Jóccakát! Ettől kezdve mindenki azt figyelte, mit csinál ez a furfangos öregember, hiszen az eddigi élete során mindig kivágta magát a slamasztikából. Még az udvarát is árgus szemekkel kutatták, nem ás-e el valamit, mint a háború alatt, mert akkor nekik is azt kell tenniük. Aztán egy későőszi napon valóban megérkeztek a szervezők. Pantallós emberek voltak, városiak. A tanácsházán rendezkedtek be. Kettő ott is aludt az egyik irodában, a másik hármat a kisbírónál szállásolták el. Másnap reggel megkezdték az agitálást. Mindegyikkel ment egy falubeli. Az iskolaigazgató, a Földműves Szövetkezet elnöke, a tanácsiak, no meg a községi párttitkár, aki a legfőbb politikai irányító volt. Meglepődtek, amikor minden háznál csak az asszonyt találták otthon. Megkérdezték, hol a gazda? Az asszony meg nagy hangon prézsmitálni kezdett, hogy a szomszédban is hallják, hogy „ a fene tudja, hol kujtorog a férfinép az ilyen borfejtős időben...?! Délre körbejárták a falut, de bizony a levesmarsra se került elő egyetlen férfi se. Haditanácsot tartottak hát a tanácsházán, és elhatározták, hogy másnap meglepik a falubelieket a szőlőhegyen. A tanácselnök biztosra vette, hogy addig el nem mozdulnak onnét a gazdák, míg itt lesznek az agitátorok. Szőlőhegy... Hát ebből csak a szőlő volt igaz, hiszen alig néhány homokból összehordott kunhalom emelkedett ki a sík vidékből, de az itteni embereknek már a vakondtúrás is legalább dombot jelentett. így lett a kunhalomból hegy. A szőlők viszont ott sorakoztak, minden tábla végében egy-egy nádtetős présházzal. Alatta a vendégmarasztaló pince, tele alig kiforrt, meg tavalyi borral.- Józan Ignáchoz négyen megyünk - jelentette ki a tanácselnök. - Én, a titkár elvtárs, meg a két pesti munkásőr elvtárs. Ha vele aláíratjuk, estére az egész falu belép. Mentek is eltökélve, hogy addig el nem jönnek tőle, míg a kezükben nem lesz a sorsdöntő aláírás. Gyalog indultak útnak, a kertek alatt, nehogy megsejtse valaki a céljukat és értesítse az öreget, mert akkor fuccs a szépen kigondolt tervnek. De maradhat-e valami titokban egy olyan apró falucskában, ahol az emberek még egymás sóhajtását is 24 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
