Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Fecske Csaba: Lermontov, Utazó
fecske Csaba ^e^man/cmAkkoriban két nőbe voltam szerelmes egyszerre. Egy kamaszban télen-nyáron virágoznak a fák. A tenger erejével hánykolódik a lélek. Két nő: Marina Vlady és Varga Zsuzsi. Egyik hirtelen ellobbanó szalmaláng, másik lassan emésztő pincetűz. Marina, aki szép volt, mint Vénusz a régi festményeken, természetesen azt se tudta, hogy a világon vagyok, én viszont minden filmjében megnéztem és őrült féltékeny voltam a partnereire. Zsuzsival egészen más volt a helyzet. A barátaim szerint a napra lehetett nézni, de rá nem, olyan csúnyácska szegény, de én tudom, csak az irigység beszélt belőlük, ha szép nem is volt, de valóságos és elérhető, igaz, mások számára is. Úgy magába bolondított, hogy kész lettem volna érte a hátamon elhordani a Bükköt, kávéskanállal kimeregetni a Szinvát, erre szerencsére nem tartott igényt, megelégedett avval, hogy elviszem moziba. Volt úgy, hogy vetély társnőj ét látta a vásznon. Odavolt a moziért, akárcsak én, meccsre viszont a világ minden kincséért se jött volna ki velem. A hétközi fordulóban a Vasas ellen játszott a csapatom. Nagy szükségünk volt a pontokra, az alsóházban tanyáztunk, egy vereség kellemetlen következményekkel járt volna. A bírók meccsről-meccsre mindent megtettek ezért, néhányunknak jól el is látták a baját az igazságtalanságot nehezen viselő szurkolók. A stadion közel volt a kollégiumhoz, hallani lehetett a gyülekező tömeg tompa moraját. Sóvárogva bámultam ki az ablakon. Még az edzéseken is ott tátottám a számat a pálya szélén, hogy hagyhattam volna ki egy fontos bajnoki meccset! Csakhogy Kiskovács nem engedett el, kényszermegoldáshoz kellett hát folyamodnom. Mire a kezdést jelző sípszó fölharsant, már ott feszítettem a lelátón, mint pók a lucernában, köpködtem a napraforgóhéjat, izgatottan vártam, hogy az aranylábú fiúk megmutassák, mit tudnak. Az első félidő közepe táján Farkas elszáguldott az oldalvonal mellett, és bődületes bombagóllal vezetést szerzett a Vasasnak. Volt néhány helyzetünk, de elügyetlenkedtük, egy tizenegyest nem adott meg a bíró, de a félidő lefújása előtt Kiss Laci szabadrúgásgóljával szerencsére kiegyenlítettünk, ez is maradt a végeredmény, amivel meg lehettünk elégedve. Ki a döntetlent nem becsüli, a győzelmet nem érdemli, mondogattuk. Kiskovács nem szerette a focit, semmilyen sportot nem szeretett. A szobában üzenet várt, keressem föl a tanáriban. Nem sok jóra számíthattam. Idegesen kopogtattam az ajtón. Gombóc volt a torkomban. Csodálkozva nézett rám, mintha nem tudná, mit keresek ott. Félretette a könyvet, amit olvasott, leültetett. Túlzottan udvarias volt, s mosolygott, bár láttam, világoskék szemét fölkavarta az indulat, amit palástolni igyekezett előttem. A kis szoba kopott volt, berendezése szegényes. Az asztalon, két széken és a lópokróccal leterített vaságyon kívül nem is volt benne semmi, csak egy térkép a falon, Magyarország hegy- és vízrajza. Mint egy elsüllyedt hajó kabinjában, olyan egyedül voltunk, távol a világtól, a lélegzetünket is hallani lehetett. Egy légy nekicsapódott az ablaküvegnek, amit régen tisztíthattak már, mert tele volt légypiszokkal és foltokkal, kétségbeesett zúgással igyekezett áthatolni az eléje került akadályon. Nyugalmat erőszakolva magamra bámultam kifelé a bágyadt, szomorkás őszbe, néztem az ablak alatt magasodó nyárfákat, ahogy hajladoznak a szélben és megadóan ejtik el rozsdásodó lombjuk meg-megzörrenő leveleit. Egy darabig avval foglalatoskodtam, hogy számoltam a leveleket. Istenem, de sok levele is 18 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
