Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: Az 1956-os magyarországi forradalom nemzetközi háttere
sztálini államberendezkedés egyelőre kis részben módosított változatának. Ennek a fő eleme, hogy 1945 után a háborús tapasztalataikból levont fő következtetés, hogy a birodalom határain biztonsági szempontból egy teljesen megbízható, azaz alárendelt, sőt katonailag ellenőrzött államok rendszere szükséges. Ezt az is motiválta, hogy az általuk elképzelt szövetségi struktúra, nevezetesen a Varsói Szerződés alkotta biztonsági zóna képes megakadályozni egy esetleges háború kiterjedését a Szovjetunió területére. E felfogás értelmében az, ami Magyarországon történt, elfogadhatatlan volt. A népmozgalom akár csak részbeni sikere is tátongó sebet üt a monolitikus hatalmi rendszeren, a szovjet csapatok kivonására irányuló magyar törekvés pedig hasadékot okoz a biztonsági zóna falán. Ezt még akkor is így látták és értékelték, ha a kormányfő kommunista párttag, továbbá Magyarországon egyetlen politikai erő sem fogalmazott meg szovjetellenes politikai célokat. A szovjet katonai vezetés, a felkelés tényét igen jelentős presztízsveszteségnek fogta fel, ugyanakkor politikai szempontból a magyar felkelés érvként szolgált a kemény vonalas sztálinisták Molotov vezette csoportja számára, mondván, lám, mire vezet a XX. pártkongresszus „hruscsovi demokratizálási” programja. 1956. október 30-án a szovjet legfelső vezetés ünnepélyes nyilatkozatot tett közzé, elismerve a sztálini korszaknak a szövetséges országokkal szembeni politikájában elkövetett hibákat. A szovjet vezetésben zajló vita viszont az azonnali magyarországi beavatkozás hívei javára dőlt el. Kizárólag Mikojan érvelt amellett, hogy Nagy Imre nélkül nem lehet úrrá lenni a mozgalmon, kétségei voltak a csapatok bevonulásának következményeivel, s azt mondta: „ Végezzék a rendcsinálást a magyarok. Ha bevonulunk, elrontjuk a dolgot.” Ezért aztán 1956. október 31-én határozat született a magyar forradalom katonai erővel történő leverésére. November első napjaiban Hruscsov pártfőtitkár sorra tárgyalt a szövetséges keleteurópai országok vezetőivel, a kínai pártvezetéssel, akik teljes egyetértésüket fejezték ki a szovjet tervekkel kapcsolatban. November 2-ről 3-ra virradóra Brioni szigetén Hruscsov és Tito jugoszláv elnök már az intervenció utáni politikai megoldás részleteit is egyeztette. Az Amerikai Egyesült Államok álláspontja a magyar forradalom kérdésében A nyugati szövetségi rendszer vezető hatalmainak, mint az kiderült a válságos napokban, egyáltalán nem volt releváns elképzelése a közép-kelet-európai térségben esetleg bekövetkező változások esetére. A propagandagépezet elsősorban a Szabad Európa Rádió egyes adásai (az ott elhangzott november 4-i üzenetek: pl. Tartsatok ki!) felelőtlen megfogalmazásai alkalmasak voltak arra, hogy a politikában kevésbé jártas hallgatókban idehaza egy gyors és hatékony segítség illúzióját keltsék. Az USA vezetői láthatólag kizárólag a katonai beavatkozás, illetve az események passzív szemlélése lehetőségében gondolkodtak. Miután az első lehetőséget világháborús kockázat nélkül nem lehetett kivitelezni, így a második magatartást választották. Ennek megfelelően a forradalom korai szakaszában, október 27-én, majd később ismételten a szovjet vezetés tudomására hozták, hogy nem szándékoznak beavatkozni, a magyar forradalom sorsát „szovjet belügynek” tartják. Egyes elemzések szerint ezen amerikai jelzések éppen az aggódó szovjet katonapolitikusok megnyugtatását célozták, nem kell tartaniuk egy nyugati „hídfőállás” létrejöttétől. Továbbá ezzel magyarázzák, hogy a magyar forradalom és szabadságharc két hétig tarthatta magát a szovjetekkel szemben, akik várták a Nyugat reakcióját, esetleges ellenlépését. 44 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
