Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: Az „improduktív” művészet
gondolunk, hanem mindarra, amit Jókai, Erkel, Liszt, Petőfi, Arany, Kölcsey, Katona és sok korabeli művész alkotott, megajándékozva ezzel az emberiséget. Egy dolog viszont mindenképpen közös gondolattá kell hogy legyen és társadalmi vitára hívja mindazokat, akik e kérdésben érintettek: szabad-e hozzájárulniuk (hallgatólag vagy nemtörődömségből, közönyösségből, másodkézből kapott információk alapján) a felelős állásokban ülőknek ahhoz, hogy az Aczél György-féle kulturális koncepciók érvényesüljenek mindmáig, azaz bürokratikus szervezetek, bizottságok döntsék el, kik azok a művészek, akiket mindenáron félre kell állítani, azaz tevékenységüket lehetetlenné tenni? Akik a kérdésben érintve vannak, hónapokat izgulnak, reménykednek, hogy talán most már minden megváltozott, és azoknak is jut esély, akiket eddig diszkriminálták. A válasz pedig gyakorta nemleges, elhárító, mereven bürokratikus, vagy még az is megeshet, hogy egy beadványra semmiféle válasz nem érkezik. Talán azért, mert a bizottságokban még mindig ugyanannak az „egypártnak” az emberei ülnek, akik hajdanán, és ugyanúgy szavazógépként viselkednek, mert akin egyszer agymosást végeztek, annak azontúl már csak mosott agya lesz a dolgok látására, vagyis gombnyomásra működő robotként teljesíti a kiadott párthatározatot. Vajon meddig kísért még a múlt? Mikor veszik már észre magukat azok, akik a múltban és a jelenben is csak rombolni tudtak? S ha maguktól nem jönnek rá, hogy illene végre felállniuk a helyükről és átadni azt olyanoknak, akiknek célja nem a destrukció lesz, hanem az alkotás, akkor miért nem állítják fel onnan őket hivatalból? És az emberek miért tűrik mulyán, tehetetlen és lemondó mozdulattal, hogy ez a rossz beidegződés tovább éljen? Miért nem tudnak rászólni a múltból itt maradt „őskövületekre”, hogy elég volt, „tovaris, konyec”?! A valódi rendszerváltás az lesz, amikor az emberek nem félnek többé felszólalni a saját érdekükben, mert hiszen a hajdan basáskodók által nincstelenné tett milliók idézhetik a néhai oktatási rendszer által beléjük sulykoltakat, kissé modernizált formában: A mindenkori nincstelenek csupán láncaikat veszíthetik. A jelenkor művészei számára pedig csak akkor következhet be a rendszerváltozás, ha a hajdani pártállam rögeszméitől a közélet is megszabadul, vagyis nem tekintik többé tevékenységünket improduktív, azaz a termelést közvetlenül nem segítő dolognak, művelőit pedig eltartottaknak, mint Rákosi Mátyás, és mindenkori elődei és utódai tették, hanem rájönnek arra, amit maguktól is tudniuk kellene: művészet nélkül talán lehet élni, de ugyanúgy nem érdemes, mint hitetlenül, vallástalanul, eszmények és szépségek nélkül. Számunkra már az is megnyugtató volna, ha annyit látnánk: rögeszmék nélkül közelítenének hozzánk. S hogy egyáltalán a közeledést nem elsősorban tőlünk várnák el, hanem az arra illetékesek önként, puszta érdeklődésből is megtekintenék, meghallgatnák, élveznék, vagy élvezni próbálnák alkotásainkat. A művészet mindenkori etikettjéhez ez is hozzátartozott... 66 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
