Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Kabócák násza, 17 évenként
Denn Oszkár : nóátoaj 47 fv<mÁ4rd (USA 1996) Este, a vacsora után a két barát, az óhazában élő mérnök és az 1956-ban USA-ba disszidált volt évfolyamtársa összedugták fejüket az amerikai magyar new-jersey-i otthonában, hogy a következő napi kirándulást megtervezzék. Az amerikai, kiterítve az asztalra az aktuális térképet, mutatóujjával körülhatárolt egy területet: Nézd, most ide megyünk, Morristown környékére egy nemzeti parkba. Megmutatom neked, hogy itt az USA-ban hogyan csinálják meg és hogyan reklámozzák dicső történelmüket. Öregem, ahol Washington valamikor járt, aludt, dohányzott, sétált, átkelt, táborozott, győzött, épített, rombolt, vagy akármit csinált, ott most biztosan találsz valami emlékhelyet. Holnap elautózunk egy olyan történelmi emlékparkba, ahol 1777- 1779-ben a függetlenségért küzdő amerikai hadsereg, a Continental Army főhadiszállása és táborhelye volt. Rekonstruált legénységi barakkokat, Washington főhadiszállását (Washington’s Headquarters) és egy nagyon érdekes erődöt, az „Értelmetlenség erődjét” (Fort Nonsense) is látjuk majd. Az erődöt a fővezér állítólag nem katonai tudatlanságból, hanem azért építtette, hogy foglalkoztatási terápiát alkalmazzon a hosszú tétlenségben unatkozó és a belső bomlás veszélyeivel küzdő seregénél. Egyébként az erőd semmiféle védelmi harcra nem volt alkalmas, de nem is volt soha rá szükség. A Jockey Hollow területén megnézhetjük az egykori hadsereg ellátó farmját, fürdőjét, kórházát és tökéletesen helyreállított állapotában a parancsnoki szálláshelyet (Wick House), ahol még az egykori személyi holmikat is bemutatják. Két éve jártam be azt a parkot, és tényleg nagyon tanulságos. Másnap korán reggel útnak indultak a Morristown nemzeti park felé az állandóan zsúfolt nyugati autópályák egyikén, besorolódva a sűrű, de egyenletes sebességű autófolyamba. A térképről kiválasztott kijárónál letértek a többezer hektáros nemzeti park felé. Már félórája haladtak lakatlan területen, erdők, ligetek között, amikor a zárt autóban különös nyomást éreztek magukon. Zavarodottan és kérdőn néztek egymásra, majd lassan haladva a hangnyomás egyre erősebb tompa zúgássá változott. Az amerikai ekkor megállt az út padkáján, a lekerített erdőség peremén, és leengedte az ablakot. Megdöbbenve érzékelték a nyomasztó, végtelen sok szólamának tűnő mágikus hangzavart. Az erdő felől hömpölygő, agyukban rezonáló, ismeretlen eredetű hangfolyam hatására felnéztek az égboltra, és keresték a zúgást gerjesztő „meghatározhatatlan égitestet”, de semmit nem láttak és több autó már elsuhant mellettük. Továbbindultak és néhány perc múlva már egy bejárati kapu előtti nagy parkolóban szánhattak ki a kocsiból a remegő légkörbe. A kapu mögötti fogadó épületben a jegyek mellé kaptak egy szórólapot, melyen tájékoztatják a látogatót egy különös és ritka természeti jelenségről, mely éppen ezekben a napokban a nemzeti park erdőiben tapasztalható. Magyarázatot is kaptak a nyomasztó varázshangzatra. 17 évenként 3-5 hétig zeng az egész erdő az itt őshonos kabócák hímjeinek nászénekétől, vagy búcsúénekétől. Az őserdő óriás fái alatt, a kijelölt úton haladva, az igen ritka és fejletlen aljnövényzet között gázoltak az elhullott kabócák millióin. A dalukat végleg eléneklő „óriás szöcskék” a 20-30 méteres fák zárt lombozatáról a mélybe hullva néhány perces vergődés után kimúltak. Az erdő talaján egy óriási kabócahulla-szőnyeg Új Hevesi Napló 63
