Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - KÖZÉLET - Löffler András: A beszélgető püspök
KOXIbIjBkT Jdöffler András S? beszélgető püspök Érdeklődés kíséri a közelmúltban megjelent Beszélgető könyvecske című opust. Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát és Lengyel László ismert közgazdász közéleti személyiség könyve siker. Megismerhető e könyvből a két befolyásos személyiség gondolkodása a világról, az elmúlt évtizedek magyar vonatkozású történéseiről. Gondos és kiismerhető logikával felépített beszélgetést és olykor monológokat olvashatunk. Nos, amiért a közvélemény felkapta e művet, az attól van, hogy Asztrik püspök az egyházi hierarchián belül valamiféle kakukktojás. E könyv is ezt bizonyítja. Kevésbé formatisztelő. Lengyel László a magának teremtett és nem elégszer hangsúlyozott szabadságával és függetlenségével is érdekes egyéniség. A bigott marxizmustól a szerves lelki és fizikai fejlődésen keresztül jutott el a kőkemény liberalizmus vállalásáig. Tekintélyére és befolyására mi sem jellemzőbb, mint hogy tanácsaira Antall Józsefről Hóm Gyuláig sokan igényt tartottak. Az utóbbi időszakban hitele és a média által felépített nimbusza elkopott. Az 1998. évi választások környékén játszott - a tudományosság manírját magára öltő, de nyíltan elkötelezett - szerepvállalása lejáratta. Ne beszéljünk mellé! A könyv alaphangját egy általa képviselt markáns kritikai szemlélet adja. E bírálat első számú célpontja a katolikus egyház, maga a magyar katolicizmus. Előrebocsátjuk, hogy Lengyel Lászlót nem tartjuk hiteles és autentikus személyiségnek a kérdésben. A vallás- és egyházkritikája türelmetlen. Visszaköszönnek a véresen megszenvedett marxi-lenini dogmák és tézisek. Nagy dilemmánk, hogy Asztrik püspök e beszélgetésnek miért partnere, miért hitelesíti a már lejárt szavatossági idejű közhelygyűjteményt? Vajon ez lenne a dialógus értelme? Vagy az, hogy a rólunk kialakított, féligazságokat hallgassuk tovább? Legyen továbbra is a periférián tartott katolikus társadalomnak kisebbségi érzése? A kötet olvasásakor volt olyan érzésünk, hogy Várszegi Asztrik Lengyel Lászlóval mondatott ki olyan dolgokat, amit - lévén a hierarchia tagja - nem mondhatott ki. Törekvéseinek őszinteségét nem vonjuk kétségbe, de a gyanútlan olvasóban kétségeket támaszt a meg nem értett „reformer püspök”. Nem beszélgette ki ugyanis nagymüveltségü beszélgetőtársa nyilvánvaló tévedéseit és csúsztatásait. Nos, mielőtt néhány részletkérdést megvizsgálnánk, le kell szögezni néhány alapvető dolgot. A magyar egyház, a magyar katolicizmus helyzete és állapota nem független az adott társadalomtól. Semmivel sincs és nem is volt jobb vagy rosszabb morális és fizikai helyzetben, mint a társadalom más szervezeti és organizációi. A másik ilyen alapvetésünk, hogy a magyar katolicizmus alapértékeit mindig a névtelen hívők százezrei és milliói, valamint az őket vezető lelkipásztorok adják. Kétségtelen, hogy a vezetők és a hierarchia ad fazont és tartást az irányítottaknak. Lengyel László nagyrészt értelmezhetetlen kritikája tehát az elmúlt évtizedek hűségben megmaradt hívők seregét is érinti. Pedig az ő egyházukat elfogadó türelmes magatartásuk tette legitimmé az egyházat. Ezt utasítja el szuverén módon Lengyel László. A harmadik probléma a kötet fogadtatása. A felszínes és kommerciális klisékkel tűzdelt könyvismertetők mellett egy nagyobb lélegzetű írás jelent meg a Magyar Nemzet című lapban, amely érzelmi, filozófiai megközelítésében utasította vissza a keresztény, marxista és liberális értékrendet egybemosó törekvéseket. E törekvések a kötetben fellelhetők. Elmaradt a hivatalos egyházi reakció is, nyilván abból az öröklött beidegződésből, hogy az ne keltse jelentőségét. Nem ártana azonban a közvélekedést X. évfolyam 6. szám - 2000 június 48
