Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXIV.
B üUkaljai ösvényeken XXIV. A megyeszékhely legpatinásabb vadásztársasága terület nélkül maradt. Emlékké vált a tizenhét éve telepített, szakszerűen ápolt, gondosan kezelt és védett gyönyörű muflonállomány. A csemetekerti, gyöngyvirágoldali bőgő bikákra mások cserkelnek azóta, a bányavölgyi, lőtérvölgyi, Csengőkő-oldali nagykiterjedésű vágások ember által nem járta sűrűségeinek vaddisznókondáit is idegenek vadásszák már. Megváltozott a világ. Csak a társaság a régi. Mert ők - nagyon kevés kivétellel - együtt maradtak. Mert ők a több évtizedes együttvadászás után nem voltak hajlandók egymást faképnél hagyva más társaságba szétszéledni csak azért, hogy puskával járhassák az erdőt. Mert ők vállalták a sorsközösséget, vállalták a vadászat nélküli szomorú, sivár hónapokat, éveket, mert a számtalan, felejthetetlenül gyönyörű vadászélmény összeköti és együtt tartja őket azóta is. Amit valaha elképzelni sem tudtak, megtörtént. Bérkilövők lettek. Pedig kiváló vadászemberek ők, olyanok, akik a természetet úgy imádják, hogy ismerik is azt. Akik a területük vadállományát hozzáértő vadgazdaként kezelték. Akik a vadászati módszerek csínját-bínját elsajátították, és azzal etikusan, becsületesen éltek mindig. Megmaradt hát a társaság, a baráti, jóbaráti társaság. Rendszeresen találkoznak, beszélgetnek, reménykednek, emlékeznek. Sokféle ember van közöttük, van szűkszavú, megfontolt, már-már a mogorvaságig csendes. Van nyíltszívű, gyorsbeszédű, van jó szervezőképességű, igazi közösségi ember. Van asztalos, szülészorvos, tetőfedő, elektroműszerész, nyugdíjas. És van benzinkútkezelő, zöld baseball sapkában, piros emblémával. O a társaság viccembere, akinek minden helyzetben úgy vág az esze, hogy megnyilatkozásai harsány kacagásra fakasztják a környezetét. Akinek igazgyönggyé nemesedett megjegyzéseit, beszólásait évek óta emlegetik, idézik, mesélik. Megunhatatlanul. Valaha vízilabdázott. Azóta sok idő eltelt, hófehér már a haja, de széles vállai, robusztus alkata és lassú, megfontolt mozgása megmaradt. Ez adta a nevét is: Maci. Aztán egy vadászat alkalmával egy sebzett süldő több órás utánkeresése végén a szederindás, csipkerózsás, gazos sűrűből holtfáradtan, négykézláb előbújt. Arcán ezernyi töviskarcolta, vérző sebbel. Az akkor már nagyon aggódó társak érdeklődésére végkimerülten ennyit bírt csak kinyögni: „seholnincs”. így lett Seholnincs Maci. Nos! Seholnincs egy végtelen türelmű, soha nem káromkodó, indulatok nélküli, halk szavú, csudajó ember. De a világot egy speciális szemüvegen keresztül nézi, és egészen másképpen látja, mint az átlagember. Nagyon másképpen. És nemcsak hogy másképpen látja, de másképpen is éli meg. Természetesen számára az ő felfogása, meglátása, világszemlélete az igazi, a helyes, a jó, a tökéletes, abból ő soha nem engedett egy jottányit sem, de minden további nélkül, készségesen elfogadja vadásztársai gondolkodását, viselkedését is. Ő azt soha nem kritizálja, nem kifogásolja. Legfeljebb amikor egy-egy megnyilvánulására a legnagyobb elcsodálkozás, döbbenet vagy széles mosoly a válasz, akkor néz csak kissé értetlenül körbe, hogy ugyan ezeket meg mi a fene lelte -, de nem tart ez sokáig, mert ezeket a helyzeteket egy-egy rafinált, tömör mondattal egy-kettőre feloldja. Új Hevesi Napló 7
