Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 5. szám - KÖNYVSZELME - Koncz Lajos: „Papi életutak”

Őzerzőink Apor Elemér (Dr. Kapor Elemér, 1907-2000) Egerben élt költő, Dr. Farkas Andrással együtt az Egri Újság, majd az Eger c. lap szerkesztője. Kálnoky László barátja, mestere. Bár Eger városa díszpolgárává avatta, szinte soha nem kapott méltó elismerést. Babiczky Tibor Budapesten élő diák, jelenleg a pápai református gimnázium diákja. Bakacsi Ernő Egerben élő nyugdíjas agrármérnök. Indák c. kötetét maga adta ki. Balogh Ferenc Egerben élő és tanuló diák, az EKF hallgatója. Baráz Csaba Egerben élő helytörténész, a Heves megyei kaptárkövek kiváló szakértője. Cseh Károly (1952. december 6. Borsodgeszt) Mezőkövesden élő költő, műfordító, a Kelet antológia szerkesztője, számos verseskötet szerzője. Cserniczky Dénes (1927. október 5., Eger) Az egri Ciszterci Gimnáziumban, majd a Zeneművészeti Főiskolán, egyházzenei szakon tanul. Tanárai Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Harmat Artúr, Wemer Alajos, Vásárhelyi Zoltán. Könnyüzenészként zenekarokban játszik, turnékon vesz részt. Korábban a Heves Megyei Népújságban és a Fülesben is publikált. Dalmay Judit Budapest ELTE TFK magyar-német szakos tanárjelölt. Domokos Sándor Kanadában élő magyar szobrász, író, a Kanadai írószövetség tagja. A II. világháború után Szibériába hurcolták, ahonnan több évi fogság után került haza, súlyos betegen. Hazatérése után családjával együtt internálták. 1956-ban, a forradalom bukása után külföldre emigrál, a diaszpórában élő magyarság közismert képviselője. Dr. Farkas András (1919-1997) Egerben és Budapesten élt ügyvéd, író, újságíró, a Hevesi Napló volt felelős szerkesztője, alapítója. Bár élete utolsó éveiben mind a város, mind a megye megvont lapjától mindennemű támogatást, 1997-ben posztumusz Pro Cultura Agriae kitüntetésben részesítették. Fecske Csaba Miskolcon élő költő, a Kelet Alkotókor jeles képviselője. Rendszeresen publikál különböző folyóiratokban, napi- és hetilapokban. Fridél Lajos Rajztanár. Egerben él és tanít. A főiskolán Blaskó János festőművész volt a mestere. Az ország különböző városaiban, valamint külföldön 28 önálló kiállítása volt. Szenvedélyesen vadászik. Élményeit leírja, megrajzolja. Ezek válogatása a „Bükkaljai ösvényeken’1 c., kiadásra váró vadászati témájú könyve. Gyüre Lajos Kassán élő költő, a kassai magyar értelmiség egyik közismert és sokoldalú személyisége. Jámbor Ildikó Egerben élő újságíró, népművelő, tanár. 1979-ben végzett a debreceni KLTE-n. három évig dolgozott az egri Művelődési Központban, majd középiskolai tanárként. A megyei napilapnál újságíróként, kulturális rovatszerkesztőként dolgozott 1985-1998-ig. Elindítója és négy évig felelős szerkesztője volt az Egyházi Építészet című folyóiratnak. Jelenleg az MMK Eger városi csoportvezetője, az Egri Riport munkatársa, a Kálnoky Társaság alelnöke. Káló Béla (1954. Dormánd) 1977-ig Egerben élt, egy ideig főállású újságíró. Magyar-történelem szakos tanár, Szuhogyon él. Dr. Koncz Lajos Nyugalmazott teológia tanár, aki jelenleg Miskolcon él. Hittudományos életműve, teológiai könyvei, Prohászka-kiadványa és számtalan publikációja elismeréséül 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjban részesült. A Hevesi Naplónak kezdettől munkatársa. Lelkes Miklós (1938, Budapest) Meseíró, költő, egyetemi oktató, az 1960-70-es években az irodalmi Alap tagja. írásai az elmúlt évtizedekben számos napi- és hetilapban, folyóiratban és több mint 20 antológiában megjelentek. A Heves Megyei Népújságban is publikált verseket. Dr. Losonci Miklós Szentendrén élő irodalomtörténész, esztéta, a Miskolci Magánegyetem esztétika tanszékének vezetője. Lukácsi Márk Győrben élő bencés szerzetestanár. Kapuváron született, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium magyartanára, dr. Nádasi Alfonz Kodály-könyvének egyik szöveggondozója. Molnár István Géza (1936, Iváncsa) Egerben élő fotóművész. Építőipari technikusként dolgozott, majd tanácsi tervosztály-vezető, végül szakközépiskolában tanít. Nyugdíjas. 35 éve Eger polgára. 1960 óta fényképez. Alapító tagja a Heves Megyei Fotóklubnak (1968). Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Művészetbarátok Egyesületének. Több hazai és nemzetközi díj nyertese. Murawski Magdolna (1950. dec. 25.) Egerben élő tanár, író, műfordító, az egri Hittudományi Főiskola tanára. Szegeden a JATE Bölcsészkarán végez 1977-ben magyar-olasz szakon. Posztgraduális képzés Bécsben, majd Kanadában él. 1982-ben visszatér Egerbe. 1989 óta szellemi szabadfoglalkozású. 1993 óta a Hevesi Napló munkatársa Nagy István (Markazon élő nyugalmazott rendőr őrnagy, a gyöngyösi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának volt vezetője, TIT-előadó. Pataky Zoltán (1933, Eger) Tatabányán élő nyugdíjas villamossági mérnök, iskoláit az egri Dobó Gimnáziumban, majd a BME vili. Mérnöki karán végezte. Dr. Renn Oszkár Egerben élő nyugdíjas gépészmérnök, közgazdász, több helyi társaság és egyesület tagja, közismert közéleti személyiség. A Hevesi Napló 1996 óta közli írásait Sterbínszky Ernő Székesfehérvárott élő diák, aki korábban az egri Szilágyi gimnázium tanulója volt T. Ágoston László Budapesten élő író, történész, a történelmi Lenkey-család leszármazottja. Dr. Tóth Nándor Budapesten élő osztályvezető főorvos, Németh László életművének kutatója. Tölgyesi I.M. Ludovika Irgalmasrendi apáca, a Szent Teréz Intézet tagja a II. világháború idején. Török Ferenc A mezőkövesdi Szent László Gimnázium igazgatója, irodalomtörténész magyartanár, a kutatás és az oktatás számára egyaránt fontos könyvek, tanulmányok szerzője, a magyartanítás és a műfajelmélet tárgykör kiváló kutatója. Dr. PhD Tusnády László A sárospataki Tanítóképző Főiskola magyar-olasz szakos tanszékvezető főiskolai tanára, irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa, költő és műfordító. Utassy József (1941) Költő, műfordító. Az ELTE magyar-népművelés szakán végzett 1967-ben. 1972-től szabadfoglalkozású író. Több irodalmi díjat kapott. A Kilencek költői csoportosulás tagja, több kötete jelent meg. Dr. Vezényi Pál Svájcban és Magyarországon élő szerző. Dr. Dr. h. c. Dr. c. Vértes László Budapesten élő korházvezető főorvos, a Giacomo Puccini Társaság elnöke, a Magyar Országos Müvészetterápiás egyesület alelnöke, a Magyar Zeneterápiás Egyesület főtitkára, az Abert Schweitzer Zeneterápiás Társaság elnökségi tagja, Egry József és Németh László életművének kutatója. Új Hevesi Napló 83

Next

/
Thumbnails
Contents