Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Pataky Zoltán: Hit és erkölcs
Pataky Zoltán „Hit és erkölcs egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Ahogyan nincs hit erkölcs nélkül, ugyanúgy nem létezik erkölcs hit nélkül.” - olvasom ezen folyóirat 2000/3. számában. Meditáltam azon, kifejtsem-e véleményemet ezzel az állítással kapcsolatban. Elhatározásomat néhány nap múlva II. János Pál pápa március 12-én elhangzott nyilatkozata döntötte el, melyben bocsánatot kért a katolikus egyház másokkal szemben elkövetett bűneiért: a keresztes háborúkért, az inkvizícióért, a holocausttal szembeni hallgatásáért. Ez a nyilatkozat megerősíti, hogy a hit és az erkölcs összefügg egymással, vagyis: a hit terjesztését nem lehet erkölcstelen eszközökkel folytatni. Ebben a vonatkozásban tehát nem pozitív, hanem negatív összefüggésről van szó. A hit teijesztése nem sértheti az erkölcsi követelményeket, az erkölcs viszont létezhet hit nélkül is. Ha a hit és az erkölcs fogalmát nem önkényesen kívánjuk értelmezni, illik megnézni a lexikont. Az Új Magyar Lexikon szerint: „a hit sem tapasztalati, sem logikai úton nem bizonyított feltételezések elfogadása. Vallási értelemben az Istennek tulajdonított kinyilatkoztatásokba vetett bizalom, illetve ezek fenntartás nélküli elfogadása...” Az erkölcs: „az emberi együttélés történelmileg változó, törvény által nem szankcionált normáit tartalmazza, s az emberek egymás közti, valamint az egyén és a társadalom közötti viszonyokat szabályozza.” Vallási értelemben a hit annyiféle, ahány vallás létezik. Szélesebb értelemben azonban a hit lehet materialista szemléletű is. Dr. Tóth Tibor egyetemi tanár mondta: „Ha materialista intelligens hitről van szó, a materialista tudós is mondhatja azt, hogy az ő hite a reményeit dolgok valósága, a reményeit dolgokról való meggyőződés... Ez a hit pontosan olyan hit, csak pólusában ellentétes, azt posztulálja, hogy az anyag az elsődleges...” Az erkölcs is társadalomtól függő kategória. Aki átélte a fasizmus és kommunizmus éveit, ezt maga is tapasztalhatta, de igaz ez napjainkra is. Az erkölcstelenség fogalma azonban a kulturált társadalmakban egységes. Erkölcstelen mások elnyomása, kihasználása, terrorizálása, üldözése; függetlenül attól, hogy a társadalom milyen hitet fogad el. A társadalom fejlettségétől függ, hogy ezek megsértését mennyire szankcionálja. Az alkalmazkodás nem azt jelenti, hogy tűijük el mások számunkra elfogadhatatlan viselkedését, hanem azt, hogy ne viselkedjünk ügy, hogy az mások számára sérelmes legyen. A tolerancia hirdetése és dicsérete pedig nem más, mint felhatalmazás a további erkölcstelen magatartásra. A szankcionálás tehát nem elhanyagolható. Mindez erkölcsi nevelés kérdése, elsősorban a családban, továbbá az iskolában és az emberek egymás közti kapcsolatában. Felmerül a kérdés, mennyiben érvényesülnek ezek az elvek a társadalmi életben és a politikában? El kell ismerni, hogy a nemzetközi politikában érvényesülnek. Más a helyzet azonban a közéletben. Itt az érvényesülés motivációja az érdek, a presztízs, a hiúság, a féltékenység, a paranoia, a hatalomvágy, és ami ebből következik, a megfélemlítés és az elnyomás. Ezzel magyarázhatók a politikai viszályok és az elnyomás. A francia forradalom a szabadság, egyenlőség, testvériség elvét hirdette, majd követte a jakobinus diktatúra. Az októberi szocialista forradalmat a bolsevik diktatúra követte. Ez szükségszerű volt, mert Lenin a kommunista erkölcsöt a proletariátus osztályérdekéből vezette le. Ez is megbukott, Oroszországban követte a liberalizmus, ami Új Hevesi Napló 65
