Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Bakacsy Ernő: A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről II.
kialakítani, ezért az előadónak kedveskedett. Vitt virágot, bonbont, stb., de ezt saját zsebből kellett állni, egyszerűbb volt a közösből. Az ajándék így lett egy demizson bor, egy láda alma, felpucolt csirke (attól függően, hogy melyik tsz mit termelt), komolyabb eseteknél meghívás vadászatra, a nyaralóba, stb., stb. így az előadó odasúgta a Józsinak (az anyagbeszerzőnek), hogy csak magának adok, a készlet már csak 3 darab (lehet, hogy 30 vagy 200 volt). Erre a Józsi hálás volt, és hogy legközelebb ne legyen probléma, fennakadás a termelésben, egy csapágy helyett hármat vett. így alakultak ki a tsz raktárkészletei alkatrészekből - amelynek nagy részét pár év elteltével (miután a gép elavult, nem gyártották tovább) kiselejtezték, és ment a MEH-telepre. A közepes nagyságú tsz-nek számító Ostoroson 1979-ben 2 millió forint értékű alkatrész volt. De a pazarlás nemcsak ennyiből állt. Bármilyen posztot betöltő egyén volt, mind bizonyítani igyekezett fontosságát, ezért - a példánál maradva - nem javította az alkatrészt, hanem újra cserélte, gondolván, hogy javításnál nagyobb az újra-meghibásodás veszélye, és akkor újra a főnök elé kerül ugyanazzal a témával, ami nem jó fényt vet rá. Ennek ellenére - a karbantartások dacára - rengeteg volt a meghibásodás. Jelenleg kisebb gépparkkal, de egyéni tulajdonú eszközökkel a mezőgazdaság elvégzi a munkát, és kevesebb alkatrészt használ a jóval idősebb gépekhez. Egy jól működő piacgazdaság esetén több gépet működtető cégnél is esetleg gumiabroncs, ékszíj és akkumulátor kell ahhoz, hogy a munka folytonosságát semmi ne veszélyeztesse. A pazarláshoz hozzátartozott még egy csomó rossz döntésű vagy rossz kivitelezésű (mindkettő előfordul) beruházás. Mondhatja valaki, hogy ez nem érdekes, a rossz döntések következményeit a tsz tagsága viselte. Nemcsak ők, hanem az ország egész lakossága, mert a rosszul elköltött pénzt eredményes beruházásba is lehetett volna fektetni, másrészt az állami támogatási hányadot az összlakosság viselte. A mezőgazdasági tsz-ek 30 éves működésének mérlege a fentiek ellenére pozitív. Azt próbáltam kifejteni, hogy még előbbre tarthatnánk, ha 1959-ben másképpen kezdünk a fejlesztéshez. Az 50-es évek végére kialakult egy olyan állapot a mezőgazdaságban, ami változást igényelt. Az elmozduláshoz lényeges termelőeszköz-fejlesztést kellett végezni. Beszéltem olyan gazdával, aki azt mondta, hogy kellett a változás (tsz), mert már olyan nagy volt a napszámbér, hogy a termelés nem bírta el. Tehát volt feszültség, fel kellett oldani. A kérdés a hogyan volt, mivel a szocializmust építettük, az állami és pártvezetők előtt ez nem volt kérdés. A 80-as évek végére a mezőgazdasági mozgalom is megérett egy váltásra, a fejlődéshez új elképzelések, más érdekeltségek kellettek. Már máshol kifejtettem, hogy a rendszerváltás után ehhez nem szerencsésen nyúlt az akkori kormány. Visszaesés következett be, és millíárdok mentek veszendőbe, melyet újfent a nép fizetett meg. ígértem, hogy szólok arról is, az átszervezés után miért nem esett vissza a magyar mezőgazdaság produktuma, ahogy ezt egyes pártfőnökök várták, mert a nagy példakép, a Szovjetunió esetében ez történt. Mint általában mindennek, ennek is több oka van. Máshol is használtam azt, hogy technikai és emberi tényezők. Ebben az esetben ez szó szerint így van. A Szovjetunióban a kolhozok megszervezése előtt a gazdag parasztokat (kulákokat) bebörtönözték, internálták, eltávolították a mezőgazdaságból. Ezek az emberek voltak a legjobb gazdák, ezek értettek legjobban a termeléshez. Nálunk üldözték a kuláknak nyilvánított embereket, néhányukat le is csukták, de a tsz-szervezéskor ezek az emberek éltek, a faluban laktak. Tehát nálunk nem „fejezték le” a mezőgazdasági elitet. Új Hevesi Napló 63
