Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖZÉLET - Tölgyesy I. M. Ludovika: A Szent Terén Intézet krónikája
néhány, aki azt hitte, hogy táncosnők vagyunk egy Strauss-operában. Szegény Szalézia nővérnek volt a legnehezebb helyzete. Ágyban fekvő betegen ki volt szolgáltatva a vigyorgó és kíváncsiskodó oroszoknak, akik nem átallották lámpájukkal ötpercenként megvilágítani a szegény beteg arcát. Kb. éjfélig tartott a jövés-menés. Egy idős katona őrzött bennünket. Puskáját a térdére fektette és szendergett az istenadta, bizonyára nagyon fáradt volt. Virginiának sem kellett az álomért a szomszédba mennie, csakhamar igeneket bólintott erre a furcsa világra. Egy-egy nagyobb fejbólintásra feleszmélt, néhány álmos pillantást vetett körül, míg ismét elnyomta az álom ülő helyzetében. Mellette ült a ruszki őr. Virginia, látván az öreg ki fáradtságát, megfogta a katona fejét és óvatosan a saját vállára fektette. A ,3raut Christi”1 válla szolgált párnául az orosz katonának. Akkor ezen senki sem csodálkozott, csak utána kacagtunk rajta nagyokat. Később két széken alkalmasabb nyugvóhelyet készítettünk a szegény elcsigázottaknak, aki miatt ugyan egész nyugodtam elszökhettünk volna, olyan harsogó horkolással jelezte, hogy az álomvilágban kergeti az álompillangókat. Mi azonban megdermedve ültünk egész éjszaka. Pokrócunkba burkolóztunk, mert a vészátjárón keresztül csak úgy süvített be a hideg. Telefonhuzalt vezettek rajta keresztül. Lassanként elcsendesült minden. Őrzőnk, az orosz hajnal felé felszedte a sátorfáját és kiment. Nem is jött vissza többé, csak a szagát hagyta nálunk. Január 18. Lassan megvirradt, Félve mentünk az óvóhely ajtajáig, s mivel senki sem állotta el utunkat, lépésenként továbbmerészkedtünk. Jól esett az udvaron tiszta levegőt szippantani. Hála Istennek, nem volt orosz a házunkban! Az éjjeli csapat továbbment, de hogy merre jártak, azt könnyűszerrel észlelhettük a nyomukból. A Cséri-telep rendezett park volt ahhoz képest, amit az egyes szobákban találtunk. Szemét és szenny hegyén-hátán. Feltört szekrényajtók, összedobált ágyneműk, szétszedett gépezetek beszéltek az orosz „kultúráról”. Virginiánk lapáttal és homokkal akcióba lépett. Az első emeleten 57 rakást tüntetett el. A felső emeleten ugyanezt Edita nővér végezte. Félve néztünk ki az utcára, s csodálkozva láttuk, hogy bátyus emberek jönnek- mennek kint. A legtöbbnek sárga csillag volt a mellén. Akkor tudtuk meg, hogy a gettó is felszabadult, és a szerencsétlenek igyekeztek otthonuk felkeresésére. Ezen a napon egész Pest az oroszok kezére került. Már csak német lövegeket kaptunk odaátróí Budáról, úgyhogy ki lehetett merészkedni az óvóhelyről. Egész nap takarítottunk és igyekeztünk eltüntetni a romokat. Szerencsére nem vittek el semmi számbavehető dolgot. A rádióinkat szétszedték. Ágnes zsebóráját az asztalon felejtette. Azt természetesen zsebrevágta egy jószívű orosz, de fájdalomdíjul három vekkert hagyott a helyén. A nap folyamán szórványosan akadt orosz látogatónk, akik a motozás és fegyverkezés ürügyével kellemetlenkedtek. Minél jobban besötétedett, annál szorongóbb lett a szívünk. Előző napi virrasztásunk után holtfáradtak voltunk ugyan, mégsem mertünk levetkőzni, csak ruhástól dőltünk fekvőhelyünkre. Az óvatosabbja, mint pl. Katalin nővér, le sem feküdtek, egy-egy székben gubbasztottak a Legméltóságosabb mellett. Virginia és Lujza nővérek kivételével valamennyien együtt voltunk. Ők ketten az óvoda melletti kis fészkükben nyugodtan aludtak. Ismeretlen félelem vett erőt rajtunk. Éjféltájban erős bakancsdübörgés vert fel bennünket szendergésünkből. Katalin nővér, mint a nyúl, pillanatok alatt kifutott a menekültek felé, megérezve a veszedelmet. Mi ijedten kaptunk a 1 német; Krisztus menyasszonya Új Hevesi Napló 53
