Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Vezényi Pál: Kálmán bácsi, a mártír
Kálmán Bácsi, a mártír Vezényi Pai A minap álmodtam róla. Telefonálni akartam egy nyilvános fülkéből, amikor feltűnt alakja az utcán. Ő is észrevett, és egyetlen ép szemével felém kacsintva hívott, hogy menjek ki hozzá, mondani szeretne valamit. Felöltőt viselt, régimódi kalapját szokása szerint a szemébe húzta. Közölte velem, hogy állást keres a svájci Brown-Boweri gyárban. Badenben voltunk, a gyár hatalmas épülettömbje közelében. Kálmán bácsi jó huszonöt esztendeje eltávozott az élők sorából. Svájcban sohasem járt. Bécs volt az egyetlen külföldi város, ahol egyszer megfordult néhány iskolatársa kíséretében. Akkoriban még a jó polgári családok a sikeres érettségi vizsga után külföldi utazással jutalmazták felnőtté serdült fiaikat. Kálmán bácsi, aki az atlétika különböző ágaiban jeleskedett az ország egyik neves kálvinista tanintézetében, inkább átsportolta, mint letette az érettségit. A jómdulatú tanárok előzetesen a kaszinóban közölték papával, aki egyébként az egyházközség presbitere volt, a tételeket, amelyeket fia valószínűleg húzni fog. Az ö idejében még ez is lehetséges volt. Utóbb kiderült, hogy a reményteljes fiatalember még ezeket sem tanulta meg rendesen, és ezzel még jóakaróit is zavarba hozta. Ennek ellenére elégséges eredménnyel érettnek nyilvánították, de az igazgató a legközelebbi találkozás alkalmával halkan ezeket mondta az idősebb Kálmánnak:- Keverj le két nagy pofont a haszontalan fiadnak, mert az a csirkefogó még azokat a tételeket sem tanulta meg, amelyeket előre közöltünk veled. Az apa erre csak zavartan hümmögött valamit, mialatt fia odahaza már a bécsi útra csomagolta a bőröndjét. Egy hét múlva külföldi élményekkel gazdagodva tért haza a dunántúli kisvárosba. Odakinn minden jól ment, mert egy pillanatra sem szakadt el két barátja társaságától, nehogy eltévedjen. Az ifjú Kálmán ugyanis nyolc évi német nyelvtanulás és érettségi vizsga után még annyit sem tudott megkérdezni a bécsi rendőrtől, hogy merre van a pályaudvar. Ezután elvégezte az egyik hazai mezőgazdasági akadémiát, majd megnősült. Feleségül vette egyik nagynénémet. így kerültünk rokoni kapcsolatba egymással. Oszmtén szólva nehezen tudtam eligazodni nagynéném ízlésén a férfinemet illetően. Kálmán bácsiról ugyanis a legjobb indulattal sem lehetett volna állítani, hogy Adoniszhoz vagy Rómeóhoz hasonlít. Egyik szemét már gyermekkori baleset következtében elvesztette, arcából hatalmas horgas orr emelkedett ki, amely alatt vékony bajuszt viselt. Megjelenése ifjúsági regényeim kalózaira vagy hegyi rablóira emlékeztetett. Valahányszor találkoztunk, megszeppentem az első pillanatban, annak ellenére, hogy rám mindig igyekezett barátságosan mosolyogni. Később megtudtam, hogy külseje a rend őreiben is bizalmatlanságot keltett. Ha történetesen arrafelé tartottak razziát, ahol ő járt, azonnal igazoltatták. Három nagy szenvedélye volt: a cigaretta, a bor és a kártya. Naponta elszívott egy százas csomag szimfóniát. Nem tudom, mennyit ivott, de a barátaival vívott kártyacsatáit nem feledtem el. Délben felesége elé állt, és olyan hangon, mint az őrmester a kaszárnyában, kiadta a napiparancsot:- Ma este jönnek kártyázni a barátaim. Minden készen legyen! Megértetted? 26 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
