Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXIV.
A klasszicista stílusú elemeket magán viselő, arányaiban rendkívül harmonikus épület északra tekintő főbejárata előtt hosszú, lapos rét terül el, mely valaha gyönyörű park lehetett. Ennek végében magasodik, a most is példásan rendben tartott kis kápolna, melynek sírkamrájában pihennek a Beniczkyek. Hatalmas bükk- és vadgesztenyefák ölelik körbe, néma díszőrségként vigyázva az elköltözöttek örök álmát. A huszadik század irtózatos vérzivatara itt is pusztított. Több felvonásban, és rendkívüli eredményességgel. A földszinti nagy termekbe lovakat kötöttek be a katonák, s a kiváló ízléssel berendezett kastélyban a háború végére nem maradt egyetlen használható bútor, eszköz, berendezési tárgy sem. Széthordták, tönkretették, kifosztották. Később a helyi termelőszövetkezet irodáit költöztették ide ami szintén nem tett jót az épületnek. Ám a környező táj egykori hangulata megmaradt. A füves dombok lankás ívei, a vízmosások árkai mit sem változtak. A vadrejtő akácos sűrűségek is ugyanott vannak, ahol egykoron, legfeljebb kisebbek vagy nagyobbak. A falu fölött most is ezüsttörzsű ősbükkös zárja a horizontot, a túloldalon pedig öreg cser- és tölgyerdő van. Gyakorta és szívesen időzöm a kápolna körüli gesztenyefák alatt, nézelődöm, s hagyom, hogy hatása alá kerüljek a tájnak, az emlékeknek. Persze, ez a csend, ez a békés hangulat és azok az ismeretek, amit én tudok azokról, akik itt élték le életüket, valamint az a tisztelet, megbecsülés, amit vadászszívem érez irántuk, bizonyára elfogult gondolatokat ébreszt bennem. Nem bánom, vállalom, sőt büszkén bevallom azt is, hogy boldogság tölt el, hogy itt lehetek, hogy én is itt sétálhatok, cserkelhetek, lesekedhetek, ahol valamikor ők is vadásztak, éltek és boldogok voltak. Különösen két kiváló ember, két jellegzetes karakterű, szenvedélyes vadászember jelenik ilyenkor meg lelki szemeim előtt. Idős Beniczky György és fia, Beniczky Aladár. Beniczky György 1839-ben született, s szinte teljes életét itt, az egercsehi kúrián élte le. Elsősorban imádott családjának élt, azután a gazdaságnak. Hosszú, tartalmas, szép élete során megnégyszerezte birtokát, de legendaszámba ment azon nemes cselekedeteinek sora is, amit a szegény emberek megsegítéséért tett. Mindezek mellett a társadalmi életből is kivette a részét. Tagja volt a vármegye közigazgatási bizottságának, és ő volt a pétervásárai járás úthálózatának felügyelője is hosszú évtizedeken át. Töretlen szorgalommal szervezte a kövezett utak építését, karbantartását, hogy az őszi, esős, sáros időben is ki tudjanak falvaikból mozdulni a szegény sorsú palóc emberek. Nem csoda hát, ha mindenki így hívta: „a jó csehii nagyságos úr”. Az akkori magyar vadászélet markáns alakja volt. A kopóhoz, a vizslához nagyon értett, az erdőt imádta, a vadászatról nagyon sokat tudott. Valóságos lelki közösséget, meghitt kapcsolatot tartott fenn vadászbarátaival, rengeteg tréfával, pajkos vadászhuncutsággal fűszerezve. Sokat vadászott együtt DRISSNYEI Bélával, a későbbi pátervásárai főszolgabíróval és az ivádi urakkal. Ivády Károlyhoz különösen érdekes vadászbarátság fűzte. Leginkább együtt járták az erdőket, sőt a társas vadászatokat is együtt tervezték meg. De nem minden hangos szó nélkül! Gyakorta összevitatkoztak egy-egy hajtás tervezése közepette, vagy amikor valamely kopó elsőbbségét nem egyformán ítélték meg. 8 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
