Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - KÖZÉLET - Bakacsi Ernő: A mezőgazdasági termelőszövetkezetekről
J mezőgazclc aiacj tenne lőizöuetneze teliről A XX. század a magyar nép életében nem a legsikeresebb évszázad, a történelem vihara nagyon megtépett bennünket. Ez alól nem kivétel a mezőgazdaság sem. Óriási nehézségeket kellett leküzdenie a parasztságnak, amely a népesség több mint 50 %-a volt. A két világháború küzdelmes éveiben - a férfiak a fronton voltak, így kényszerűségből öregek, gyerekek, asszonyok és hadifoglyok dolgoztak a földeken - 1919- ben a románok, 1944-45-ben pedig az oroszok vitték el, élték fel és pusztították a maradék készleteket, a termelőeszközöket. Elsősorban az állatállomány látta ennek kárát, ezeket könnyű volt szállítani, egyszerűen lábon vitték, elhajtották. Apámtól tudom, hogy 1919-ben a környékünkön megmaradt nagyobb jószág annak köszönhető, hogy a parasztok nádasokba, kukoricatáblák közepébe (nyár vége, ősz eleje volt, a kukorica már kifejlődött, így elfedte az állatokat) rejtették őket. Ha jött a román, nem volt mit elhajtani, azt mondták, hogy másik csapat már elvitte. Arra idejük meg merszük sem volt, hogy a határban kutassanak. 1945-ben az uradalmi istállók, magtárak jelentős részét pedig a lakosság hordta szét, tovább nehezítve ezzel a talpraállás folyamatát. Aztán a nagy tsz-szervezés után a paraszti istállók százezrei álltak kihasználatlanul, hogy a rendszerváltás után a tsz-istállók, magtárak, takarmánykeverők, ültetvények bizonyos hányada menjen enyészetbe. Ezek sok milliárdos értéket képviseltek, a nép verejtékéből születtek, és rossz döntések miatt idő előtt megszűnt funkciójuk, mentek veszendőbe. De tartsunk sorrendet. A szövetkezeti mozgalmat nem a kommunisták találták ki. Az ember, ha külső körülmények kényszerítették, és ennek kollektív hasznát látta, mindig szövetkezett. Szövetkezett egy nagyobb állat elejtésére, elemi csapás elhárítására, házépítésre, háborúra, stb. Ezek a szövetségek először vérségi, rokoni alapon alakultak, majd szélesedtek törzsi, szomszédi, baráti kapcsolatok alapján. Az újkori társadalmakban is számos formája van ennek. Az ember szinte az ősközösségből hozta magával. Ennek a fajta szövetkezésnek, felismerésnek, hogy ha valamit összefogva csinálnak, akkor eredményesebben végezhető, van egy alapvető jellemzője, éspedig az alulról induló szervezés. Ez a lényeg, a dolog alfája és Omegája. A hibák már a földosztásnál kezdődtek. Pedig erre a kommunisták mindig büszkék voltak, mármint a földosztásra. Nagy szájjal hangoztatták a vezetők, hogy nem estek az 1919-es hibába. A nagybirtokokból nem tsz-eket alakítottak, hanem kielégítették a nép évszázados földigényét. Igen, de hogyan! A szerencsétlen cselédet, törpebirtokost nehezebb helyzetbe hozták, mint földosztás előtt volt. Igaz, hogy kapott 660 ezer ember földet, a kiosztott föld átlagban 5,1 kh volt. Ez különösen, ha kis- vagy törpebirtokos kapta, elég ahhoz, hogy a család szűkösen megéljen. Nem élt meg belőle, de nem is élhetett meg, hiszen sokuknak nem volt gazdálkodási tapasztalata, és ami a legfontosabb, nem volt eszköze (eke, borona, igásállat, vetőmag, stb.). A földosztással várni kellett volna egy pár évet. Az embereket felkészíteni erre, és ellátni a szükséges eszközökkel, hogy utána megálljának a saját lábukon. Ezzel a földosztással a téeszesítés felé terelték őket. Vagy ez volt a cél? A boldogulni nem tudó emberek előtt két lehetőség volt: vagy visszaadja a földet, vagy belép a tsz-be. Mindkét esetben elveszti önállóságát. Az első esetben visszasüllyed Új Hevesi Napló 61
