Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: A magyar államiság ezer esztendeje
EBET ES TIIBOMANT Losonci Miklós Magyarország Európa egyik legrégibb állama. Ez nemzetünk megküzdött értéke, több vívmánynál: Eredmény. Vajon minket nem sújtott Vörösmarty „nemzethalál” jóslata? Költői riogatás ez, vagy valóságos veszély? Utóbbi. Nemzetek pusztulnak el a história szorításában, népek vergődnek a körülmények bilincseiben, képtelenek állammá születni - kurdok, csecsének, oszétok, abházok, adigék kínja ez. Tett, hogy intő sorok mozgósították tudatunkat: „ s a sírt, hol nemzet sülyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak Szemében gyászkönny ül.” Hatott a figyelmeztetés, nem süllyedtünk, győztes Anteusként új és új vereségek után is megerősödtünk, de van sír, nem is egy - tamilok, indiánok, ainuk sírja. Akad kászálódás is az árkokból — onnan emelkedtek belső erő és kedvező történelmi széljárás kettős következményeként litvánok, lettek, észtek előtte évtizedekkel a finnek. Marad a kérdés, horgad bennünk, miért kerültük el, miért kerülhettük el annyi bukás ellenére és közben, után a nemzethalált? Egyik ok, hogy erős, egészséges, bátor, jó idegzetű nép érkezett a Kárpátmedencébe 896-ban, Árpád magyarságának izmos karja volt és tehetsége - karddal, művészettel érkeztek -, sok állattal, szép asszonyokkal, remek ötvöstárgyakkal, testi, lelki, gondolati alapokkal. Kemény, nem olyan könnyen roppantható lelkülettel, tartással, helytállással. Ehhez társult még valami: Vállalkozó kedv. A mongolok maradtak, mi elindultunk. Újat, jobbat kerestünk. így és ezért leltünk rá a Kárpát-medencére, melyet Arany János később joggal nevezett „Isten maga telké”-nek. Mindez szintén a későbbi államalapítás nélkülözhetetlen előfeltétele. Átkunk lett az örökös széthúzás, de áldássá azon nehezékünk, hogy József Attila szavait kölcsönözve „Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” Ma egy kis Magyarország él az USA-ban, egymillió-kilencszázezer honfitársunk, többszázezer magyar Ázsiában, Afrikában, ötvenezer Ausztráliában, s köröskörül az óhazát bástyázva kétmillióan Erdélyben, hétszázezren a Felvidéken, négyszázezren a Vajdaságban és Szlovéniában, Horvátországban, Ausztriában is sokan. E szétszórtság új erő, minket erősít az a külhonban élő ötmillió magyar. Az együvé tartozást nekünk is fokoznunk illik azzal, hogy elsőbbséget biztosítunk külországban élő honfitársainknak a földvásárlásban, a hazautazókat mai Magyarország útikönyvvel és egynapos ingyen szállással várjuk, csak a többi költség tartozik rájuk. Ez a figyelmesség annak jele, hogy ők a testvéreink, Németh Lászlót idézve a magyarság „nagy családjához” tartoznak. Nem azért tesszük ezt, ne azért tegyük, hogy ez valutárisan is visszatérüljön, de visszatérül. Érzelmileg NEKIK első fontosságú, hogy nyugdíjas esztendeiket az első hazában tölthetik, nekünk is jó, hogy itthon vannak - érzelmileg és anyagilag is. Ismétlem, ezt elsősorban ne az anyagi előnyért tegyük, hanem testvériségből, hiszen ez népünk jó karaktere. A nemzethalált azért is elkerültük, mert döntő pillanatban, amikor választanunk kellett, nem halogattuk, szinte mindig jól választottunk. Nem is egysíkúan. Több régi árnyalatot is meghagyva az új elfogadásakor. Szent István új ezredévet alapozott, amikor fölvette a kereszténységet. Hogyan vette föl - ez a lényeg. Az országot végrendeletében nem a pápának ajánlotta föl, hanem Máriának, az Istenfia édesanyjának, s ezzel megtisztelt minden magyar asszonyt. A hazát erősítette ezzel a bölcs elhatározással, nem idegen hatalmat támogatott, csak az eszmét. Napjainkban is választás előtt állunk. Kérdés, hogy a globalizáció megoldást jelent- e? Úgy tűnik, ez az általános fejlődés tartozéka, melyet üdvös elfogadni, de úgy, hogy nemzeti önértékelődésünk, a magyar ipar, a magyar tudomány, a magyar mezőgazdaság megmaradjon. Szent István is mértékkel fogadta be az idegeneket, arányosan, nem írmagjáig pusztította el a pogány hagyományokat. Ma sem engedélyezett a parttalan befogadás, az idegen tőke erősítése, ne pusztítsa a nemzet érdekeit. Finomítás kötelező, mert sorvad iparunk, sok a hajléktalan, a Új Hevesi Napló 29
