Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Tölgyesy I. M. Ludovika: A Szent Tréz Intézet krónikája
Délelőtt sokan együtt a konyhában voltunk, amikor szemben az árkormánybizottság nehéz légi aknát kapott. A becsapódás percekig tartott. A lélegzetünk is elfogyott, és ösztönszerüen egy fürtbe kapaszkodtunk szorosan egymáshoz, mint a kiscsirkék, és vártuk, hogy ránkszakad a ház. Nem szakadt ránk. A nagy por is oszlani kezdett, és szemben velünk, alig 8 méternyire megláthattuk a technika vívmányát: a bomba átütött 3 emeletet, és egészen az óvóhelyig lejutott, ott robbant. Ha egy fél másodperccel később oldották volna meg a bombát, mi kaptuk volna. A Szűzanya palástja védett bennünket. A kapu fölötti 30 cm-es Szent Vince szoborra esett tekintetünk. Csodálatosnak tartottuk, hogy akkor, amikor körülötte minden drótszövésü ablakot pozdorjává tört a légnyomás, a kis filigrán szobor nyugodtan és sértetlenül állt a helyén. Jobban szemügyre vettük, és csodálkozva láttuk, hogy álló helyzetében negyedfordulatot tett jobbra, és éppen arccal a szerencsétlenség felé fordult meg. Nem értünk rá sokáig nézelődni és elmélkedni, mert máris hozták a sebesülteket. Éppen egy csapat munkaszolgálatos zsidó volt rendőri felügyelet mellett az árkormánybiztosság óvóhelyén egy pár civilen kívül. Sok sebesült volt. Patakokban folyt a vér az udvarunkon. Hamarosan előkerült két orvos is. A nővérek törülközővel és lavór vizekkel jártak körül és tisztították a porlepett sebeket. A nagyobb és könnyebben megközelíthető szilánkokat mi távolítottuk el, a többit az orvosra hagytuk. Fiatal német katona volt az egyik sebesült. Végtelen szomorúan nézett körül, bizonyára az édesanyjára gondolt... Egy nyilas nemzetőrt hordágyon hoztak, de az már halott volt, mire letették, a lába különállt a törzsétől. Egy szegény munkaszolgálatos nő tüdősérülést kapott. A zsidó orvos megnézte, és azt mondta, hogy menthetetlen. Kihívtuk a vöröskeresztes orvost, az is hasonlóképpen nyilatkozott. Feltételesen megkereszteltük Mária névre. Súlyosan sebesült egy rendőr is. Bordája, lába, válla tört és fejsebet kapott. Hamarosan elvesztette az eszméletét, és nem is nyerte vissza többet. A könnyebben sebesültek a kötözés után hazamentek, csak ez a három maradt itt: a halott nyilas, a súlyosan sebesült zsidó asszony, meg a rendőr. Sebestyén főtisztelendő úr absolutiót adott nekik, s az őrségen levő nővérek imádkoztak értük. A két élőt a portaszobában helyeztük el, a holtat az udvaron. Sajnos, meghalt mind a kettő reggelre. Lujza nővér éjjel is imádkozott mellettük. A rendőrt elvitték a bajtársai, a másik kettőt mi temettük el napok múlva a Liszt Ferenc téren, mert senki se akarta elvinni őket. Január 4. Viszonylagos csend jellemezte ezt a napot. Kevés lövés volt. Egy gyújtóbombától leégett a közeli pápai védett ház. A lakók szétszéledtek, a védetteket a gettóba vitték. Azt mondták, azért van csend, mert ultimátumot küldtek. Elsőpéntekre szentségimádást tartottunk az óvóhelyen. A templomtérre egy német lovas-század jött estére. Nagyon megijedtünk, mert féltünk, hogy kiraknak minket az óvóhelyről. Kora reggelre azonban már elmentek. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 39
