Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XXII.
Azután, amikor elmagyaráztam, hogy nemcsak illetlenség másokat megzavarni a vadászatban, hanem amit most ő tesz, az egyszerűen életveszélyes, és egyben fegyelmi vétség is, akkor már úgy gondolta, visszavonul.- Ne csináljunk ebből nagy ügyet, tessék csak akkor itt maradni, én meg visszasétálok, ahonnét jöttem, és ha valami süldőcskét látok, hát majd meglövöm - mondta ezt olyan bárgyú, kisgyermeki természetességgel, hogy szinte megsajnáltam.- Egy kalappal kívánok a tanár úrnak - szólt, és megemelve fejfedőjét, eltűnt az ösvény koraesti sötétjében. Arra, amerre jött. Mert hát biztos, ami biztos, azaz, ha netán mégis elindult volna valami felelőtlen vad a sűrűből, most aztán menthetetlenül visszaugrott. Vigyorogtam kínomban, amikor mentem vissza a helyemre. Leültem, s a térdemre könyökölve szinte kétségbeesve gondoltam arra, hogy bizony még mindig nincs vége a pechsorozatomnak. Már azon jártattam az eszem, hogy a következő vadászatomkor mivel lep majd meg megint a vadászbabona torzfintorú boszorkányasszonya, amikor a távolban idegesen riasztott egy őz. Hosszan, mélyen, nagyon mérgesen. Na legalább ő alaposan kikiabálta magát a kollégának. Csak az a baj, hogy tán az általam elmondottakat sem értette meg az a jámbor lélek, nem még azt, amit az őz kiabált neki. Új Hevesi Napló 13
