Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Emm bölcseleti iskolája
ßmm bößcsekti iskolája A tisztánlátás annak az egyszerű igazságnak a felismerésével kezdődik, hogy minden munka meglátszik valamilyen formában. Akár úgy, hogy piszkos lesz a kezünk, akár úgy, hogy valami „lesz” a semmiből. A munka értelme tehát az alkotás, a teremtés különféle földi kísérletei. Ez egyúttal azzal is jár, hogy elfáradunk, de az értelmes, tehát szeretettel végzett munka — ami egyértelműen nem robot - kellemes fáradtsággal tölt el bennünket. Az élveteg élet ugyanezt nem nyújtja. A meg nem érdemelt pihenés ugyanis nem jár azzal a kellemes ernyedtséggel, melyet a hasznos munka után - sikerélmény gyanánt - érzünk. A hedonista csak a fizikai síkon kap valamit. Legfeljebb annak a morzsáit, amit torz életszemlélete miatt soha nem érhet el. Lelki, szellemi síkon örökké kielégületlen marad, és ez elégedetlenséggel tölti el. Addig hajszolja az élvezeteket, míg bele nem csömörük, vagy bele nem rokkan. Akinek oka lenne lenézni másokat, az sokkal intelligensebb annál, semmint hogy ezt megtegye. A tolvaj soha nem lesz gazdagabb attól, amit ellopott, sőt. Lelki szegénységének legbeszédesebb bizonyítéka a lopás ténye. A szegénység állapotát nyomorult tettekkel megtetézni arra vall, hogy a lélek nem gazdagodik, hanem egyre nyomorúságosabb szintre süllyed. Nincs az a szépség, mely sikeresen csúffá kendőzhető volna. A szépség ugyanis bentről, a lélek mélyéből sugárzik. A smink viszont csak a felszínt takarhatja el. Ugyanez vonatkozik a lelki rútságra is. A legformásabb arc mögül is elővillan a torz lelkivilág undoksága, és hiába próbálják a legszebb ruhákba is öltöztetni, a csinos külső nem segít a lélek fekélyein. A legalkalmatlanabb pillanatban felfakadnak, és a külvilágra zúdítják szörnyű tartalmukat. A lélek csúfsága ekként fertőzi meg környezetét, s végül mindenki viszolyogva menekül a közeléből. A kutya és a disznó egyaránt lehet hűséges az emberhez. Mindig az ember az, aki bármelyikükhöz hűtlenné válik. A kultúra a lélek fényűzése, a vallás pedig mindennapi kenyere. A kettő mégis közös abban, hogy elengedhetetlen igénye az emelkedett (azaz le nem süllyedt) léleknek. E két fontos táplálék nélkül csak nyomorúságos vegetáció a földi élet. Ez a kettő együtt viszont csodákat művelhet. A nagy alkotónak mindig személyes kapcsolata van Istennel, de ez olyan élmény, mely nem osztható meg másokkal. A Szellemvilág érintése nem mindenki számára elviselhető kapcsolat. A gyenge intellektusú és a lelki szegény valósággal pánikba esik hallatán és gyors menekülésbe fog. Isten akkora erőt képvisel, mellyel egyetlen szempillantás alatt porrá hamvaszthatja azokat, akik felkészületlenül lépnek a közelébe. Mivel a látásra vak ember csak „energiákat” érzékel, igazi mivoltában fel sem foghatja Istent mint szellemi erőt (nem energiát!) sugárzó lényt. Ez az erő megalkotta és egyben tarja az univerzumot, s ha csupán az emberi ésszel felfogható távolságokig és galaxisokig tekintünk ki szűkös világunkból, elkezdhetjük sejteni, mekkora erő kellett, kell mindehhez. Ha pedig abba is belegondolunk, milyen kicsiny töredéke ez mindannak, amit fel sem foghatunk (lévén, hogy nem ismerjük), elkezdhetünk csodálkozni azon, mi mindent nem tudunk. Aki tehát az anyagi boldogulást tekinti elsődleges életcéljának, az ellenirányban halad azzal szemben, aki a spirituális élményekre vágyik és lelki-szellemi síkon óhajt fejlődni földi küldetése során. 66 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
