Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Szabó Zsuzsa: Mese M-ről
J^zabó Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony. Nevezzük csak M-nek, kiírhatjuk persze a teljes nevét is, úgy hívták Emm. Imádta a bélyegeket. Hite szerint a bélyegek olyan értékeket képviselnek, amelyek az élet lényegét jelentik. Minden, ami szép és jó bennünk, benne van a bélyegekben. Az ifjúság neveléséhez, a tömegek felvilágosításához, a világ jobbá tételéhez a bélyegeken keresztül vezet az út. Azok az emberek, akik nem ismerték, kicsit furcsának találták. Úgy járt-kelt az utcán, mintha álomvilágban élne. Mosolygott akkor is, mikor mások dühöngtek volna. Hosszú fekete haja, szeme fekete kontúrja, furcsa nyakláncai sohasem változtak. Köveket hordott a nyakában zsinórokra fűzve, amelyeknek titkos erőt tulajdonított. Szellemi kísérők vigyázták lépteit, és hangja komolyan csengett, mikor a Földönkivüliekről beszélt. Hitt bennük, látta őket. Egy vidéki kisváros bélyeggyűjtő szövetségének elnöke volt, ami sem köztiszteletet, sem megbecsülést, sem pénzt nem hozott neki. Bélyegeket gyűjtött, tervezett is, amelyekkel különböző fórumoknál próbálkozott, és amelyek soha sehol nem jelenhettek meg. A városka lakóinak nagy része azt sem tudta Emmről, hogy létezik. Az Átlagember, a műveletlen Tömeg nem törődött a bélyegekkel, kizárólag a sporthírek foglalkoztatták - néha megvette a napilapokat, de ott sem olvasta el a bélyeg-mellékletet. Az árak érdekelték, a söré és a kenyéré, ami állandóan fölfelé ment. Szidta a kormányt, a politikusokat, dolgozni járt egyre kevesebb meggyőződéssel, és ostoba amerikai filmvígjátékokat nézett az HBO-n. A hártyavékony, elszegényedését büszke gőggel tudomásul vevő középréteg, amely az értelmiséget is magában foglalta, tudott a bélyeggyűjtő szövetségről és Emmről - itt akadtak hívei és ellenségei is. A megfelelő szellemi alázattal rendelkezők elhitték neki, hogy kivételes küldetése van, amelyben hisz, és amelyet tántoríthatatlan szilárdsággal, foggal-körömmel véd, és ezért tisztelték. A kicsinyesebbje és ostobábbja csak azt látta, hogy állandóan jelen van, hogy csendesen, de szívósan részt vesz a városka életében, és ez ingerelte. És ebben az egy dologban kart karba öltve járt a Hatalommal. A kisvárosi Hatalommal, amely éppen olyan kisléptékű és provinciális, mint a helyi tömegközlekedés. A Hatalom egyre növekedő idegességgel látta, hogy a nehézségek ellenére Emm bélyeggyűjtő szövetsége még mindig létezik. Csudák csudájára a Szövetség hónapról- hónapra jelen volt, bár alkalmas helyen már minden szükséges lépést megtettek, hogy tönkretegyék azt. Helyesebben nem tettek semmit, hogy megmaradjon. Vagyis minden lehetséges módon megpróbálták létezését megakadályozni. Támogatás hiányában már rég el kellett volna halnia, el kellett volna párolognia, fel kellett volna szívódnia azzal a kellemetlen nőszeméllyel együtt, aki mindenbe beleüti az orrát, lehetetlen kérdéseket tesz fel és kényelmetlen igazságokat vág az illetékesek fejéhez. Nem mintha veszélyes lenne, ugyan mit is tudna tenni, csak hát hallatlanul kényelmetlen, hogy minduntalan, lerázhatatlanul ott van, szemrehányásokat tesz, mintha eleven lelkiismeret lenne. Emm mindezt pontosan látta. Tudta, hogy idegesít bizonyos fajta embereket, de tette a dolgát. Időnként elbátortalanodott, de ezt csak a hozzá nagyon közel állók tudták. Rendületlen hittel tette azt, amiről fontos fórumokon nagy hévvel előadásokat tartottak - hogy a bélyeggyűjtés hagyományát ápolni kell, azt nem örököljük, mint a hajszint vagy a szem formáját, azért minden nemzedéknek meg kell küzdenie. Hogy a magyarságot rá kell újra ébreszteni nemzeti identitására, bélyegeinek értékeire, szépségére. Emm talán nem is 64 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
