Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Gál Péter: Ego
Vércsekarmok ragadnak nyakamba már olyan vagyok szinte, mint az emberek Korlátok között, mint az állat élek csak így szerethetek Egy kút a világ Iszapos mélyén csak észlelünk, csak cselekszünk vakon Mi alszunk s aki őriz, az a tudattalan Megöl, mert kibékíthetetlen, a létezés konfliktusa Én gyenge voltam a szeretetre s a gyengédségre vad Árnyékokat húzkodtam magamra, mint holmi nagykabátokat Az Istent akartam összetörni Arcát a sálba nyomni Megfeszítni és most hozzá igyekszem újra s újra Ajtót nyit, kinéz s megvetve visszacsukja így kell fizetni! Tétovázás nélkül, kinek-kinek végig kell járnia az irgalmatlan tereken saját piti kis Golgotáját S ez az az utca ahonnan végképp nincs és nem is lesz visszatérés _ * _ De kisimulnak majd az idő ráncai s elülnek bent a dobbanásai A megkötözött csillag a mélyre vettetik A megváltás csak díj a vurstliban Ő a bárányok ajtaja Legyen meg az akarata Új Hevesi Napló 19
