Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 3. szám - VERS, PRÓZA - Apor Elemér: Petőfi a kanonokok között, Hogyan került Egerbe Vörösmarty csibukja?
Óhaja szerint történt. Kortyint egyet-kettőt, és nyomban belekap valami dallamos énekbe azon a zengzetes gyönyörű magyar nyelven, melynek eredete Finn- vagy Mongolországba nyúlik (a nyelvészek vajmi kevesek értenek egyet e kérdésben), s mely nyelven a kemény mássalhangzók keretéből előzeng a magánhangzók tömegének lágysága. A vers hallatára a kanonokok tüstént felkelnek és szólnak:- Foglalj helyet köztünk, hisz te csakugyan Petőfi vagy, a nagy költő.” Catulle Mendes azonban nemcsak a kanonokok társaságába csöppenti bele Petőfit, hanem a - kanászokéba is. Ilyenformán: „Petőfi Kecskeméten született. Ez egy igen nagy város, de akkoriban alig volt annyi lakosa, mint valami kis falunak. Sok tér, kevés lakás. Az épületek között nagy kukorica- és búzatáblák terülnek, majd hárs-, nyir- és füzfaerdők. Vegyük ehhez a magyar vidékek sajátos ezüstös porát, és előttünk van Kecskemét. Egy darabig a Bakonyban élt, mely százados tölgyekkel borított hegylánc, a Kárpátok folytatása. Itt figyelte meg a kanászt és barátkozott meg a különös lényekkel, kik az erdő mélyén hatalmas sertéskondákat makkoltatnak. A kanászok hajzata hosszú, sűrű, faggyúval ápolt, arcuk barna, szakállt viselnek, báránybőr bundát hordanak, s alkonyat után szinte az állatok benyomását keltik. Különös szokásuk, hogy egész évben nem váltanak inget, nem mossák soha, de használat előtt zsírral eresztik, amitől napon kiszárítva, vízhatlanná válik. E pásztomép hasonlatos a rablókhoz. Petőfi Sándor valószínűleg nem sokáig volt társaságukban. Megrettent e durva emberektől. De gyöngéden vonzódott a szegénylegényekhez, kik kevésbé félelmetesek és megelégszenek egy-egy, a pusztán szabadon vágtató ló ellopásával, és csak a legvégső esetben ölnek... Körülbelül ennyit tudtak meg a franciák a század elején a magyar népről, s a költőfejedelemről a párizsi Figaróból. <Á'A'/rü/l QJovtödwiaríy- cíi/wJc^a? Temetőbe nemcsak azért jár az ember, hogy elbeszélgessen azokkal, akiket szeretett, és akik szerették, s ott feküsznek szépen, feketében, összefont kézzel, mintha még most is élnének a virágok alatt, bebalzsamozva az emlékezés csodálatos és titokzatos vegyszereivel. És nem is csak azért, hogy újból és újból belássa, nem érdemes olyan dolgok után futni, amiket úgyis tud az ember, de érdemes élni másokért, mindenkiért, minél több nyomot hagyni gondolatban, tettben, utódban. A temető történelmi forrás. Flelytörténet, névtörténet és településtörténet, hogyan kerültek és minő nemzedékek rétegei egymás fölé, stílustörténet egykorú sírversek naivságában, kövek alakjában, faragások, betűk korokra jellemző jegyeiben. És nem utolsósorban időket idéző szavában. A Hatvani temetőben, amely nem Hatvanban van, hanem Egerben, és azért nevezik hatvaninak, mert legközelebb fekszik a hajdani Hatvani kapuhoz, három negyvennyolcas vonatkozású sír található. És nem is akármilyenek. A temető déli sarkában vasobeliszk, oldalán pici ember, nagy ágyúcső, gúlába rakott, gömbölyű ágyúgolyóbisok.” A magyar nemzet függetlenségéért 1849. február 26-án és 27-én vívott kápolnai csatában hősi küzdelem közben megsebesült, s az egri kórházban elhunyt vitéz honvédek emlékére.” Alatta pedig: „Közadakozás útján az egri honvédegylet, 1878.” 8 X. évfolyam 3. szám - 2000 március
