Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - KÖZÉLET - Cserniczky Dénes: Nagy találkozások
Cserniczky Dénes Nagy találkozások írtam már nagy változásokról, most szeretnék életemben előfordult néhány nagy találkozásról írni. A sors úgy hozta, hogy muzsikus lettem. Én hálás vagyok érte, mert egyrészt mozgalmas, sűrű élet, másrészt pedig ennek köszönhetően már abban az időben jártam a világot, amikor más, hozzám hasonló emberfia, ha csak rágondolt is Pozsonyra, lecsukták. No, nem az én két szememért küldtek ki. Dehogy! Haza kellett küldeni bruttó jövedelmünk előbb 10, majd 15%-át. Leegyszerűsítve: az állami valutaszerzés egyik formája voltunk. Mint muzsikus, jártamban-keltemben találkoztam nagyon érdekes emberekkel, és jó néhányszor történelemformáló egyéniségekkel is. Kezdem ott, hogy 1957 augusztusában eljött egri lakásunkra Pók Lajos, a Heves Megyei Művelődési Osztály egyik funkcionáriusa (jó barátom), és azt mondta, szedjem össze a zenekart és rohanás a Megyei Tanácsra.- Ugyan mit akarnak?- Majd megtudod. Mikor a tett színhelyén voltunk, Raics István, jeles költő és minisztériumi munkatárs feltette a kérdést:- Kérem, kimennének Kínába? Döbbent csend. Hogy van ez? Nem értem, nekem kínaiul van. Raics István:- Arról van szó, hogy a Népművelési Minisztérium Önökre gondolt egy kínai hangversenykörúttal kapcsolatban. Önökkel menne egy női és egy férfi énekes és egy kis létszámú vegyes tánckar. Vállalják? Van a világnak olyan őrültje, aki ezt nem vállalta volna: Vállaltuk! Beindult a gépezet. Próba énekesekkel, tánckarral és augusztus végén indulás. Csak érdekességképpen említem, hogy életemben nem ültem még repülőgépen, most meg egyenesen Budapesttől Pekingig. Megérkezés. Ismerkedés, előadások. Ne vegyék szerénytelenségnek, ha leírom: óriási sikerrel. Sok előadást a rádió egyenesben közvetített. Elérkezett október 1. Ez a nap a Kínai Népköztársaság kikiáltásának a napja. Úgy szervezték turnénkat, hogy a vidéki előadások után erre a napra visszaérkezzünk Pekingbe. Szeptember 30-án nagy fogadás volt a PEKING HOTEL-ben. Kaptunk meghívót. A HOTEL Peking dekorációja igazi keleti mesevilág volt. Elkezdődött az ünnepség. CSOU-EN-LAI, az akkori miniszterelnök és egyben külügyminiszter elmondta a beszédét. Nagy taps. Utána legnagyobb meglepetésünkre lejött közénk. Más külföldi csoport is volt ott. Udvariasan koccintott, mosolygott. Láttam, hogy az egyik szervező odahajol hozzá, mutogat ránk, és valamit suttog a fülébe. Gondolom, azt, hogy azok ott a magyarok. Erre a miniszterelnök otthagyott csapot-papot, és sietett hozzánk, és ott álltam szemtől-szembe a világpolitika egyik legnagyobb alakjával. Megemelte a poharát:- KAMBE - mondta. Annyit már tudtam, azt jelenti: egészségére.- KAMBE - válaszoltuk. Ránéztem az arcára. Azt hittem, 40 éves. Később tudtam meg, hogy elmúlt 60. Úgy látszik, a kínai nemcsak bölcs, de fiatalos is. Rövid időt töltött csak velünk. Elszólította a kötelesség más külföldi csoportokhoz. De még elmenőben is vissza-visszanézett ránk, és barátságosan intett. Új Hevesi Napló 65
