Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - VERS, PRÓZA - Vezényi Pál: Zsóka asszony üzletei II.
Zsóka ijedten nézett férjére. Ő igazán jót akart, és biztos volt benne, hogy a befektetett összeg megtérül. Ez az ember pedig itt úgy beszél vele, mint egy idegennel, akinek kölcsönt adott és most az utolsó fillérig be akarja hajtani rajta.- Igen, benne fekszik a pénzem — hallotta Köbi hangját. - Az a pénz, amit neked kölcsönadtam. Jóhiszeműen, mert azt ígérted, hogy rövid időn belül visszafizeted. Alá is Írtad az átvételi elismervényt. Az a pénz nekem eddig kamatozott volna a bankban. Ezt tehát vissza kell fizetned. Erről nem mondhatok le. Zsóka nem felelt azonnal.- De hiszen a férjem vagy... - próbálkozott halkan.- Igen, a férjed vagyok, de a házasságkötés után aláírtad a vagyonelválasztási szerződést, ami azt jelenti, hogy semmit sem követelhetsz magadnak az én vagyonomból. Én mint férjed eltartalak, ezzel teljesítem a törvény által megszabott kötelességemet, megkapod a háztartási pénzt, amiért köteles vagy az én háztartásomat vezetni. Ez minden. Aláírtad, amikor megjöttünk Svájcba. Zsókának rémlett valami, hogy néhány papírt aláírt közjegyző jelenlétében, de azt gondolta akkor, hogy ez csak a házasságkötés svájci elismeréséhez tartozik.- De hát nekem nincs pénzem, vagyonom, hogyan fizessem vissza azt az összeget?- Menj el dolgozni.- Dolgozni? De hiszen te mondtad, hogy ne menjek dolgozni.- Akkor más volt a helyzet. Akkor még nem volt adósságod velem szemben. Ezt mindenhogyan le kell törlesztened.- De hát hová mehetek? Mit tudok én csinálni?- Eladni biztosan nem tudsz, mert ahhoz jobb nyelvismeretre lenne szükséged. Fel sem vennének egy áruházban sem. Csak egy lehetőséged marad. Takarítani, vagy tányért mosogatni egy vendéglő konyhájában. Várj csak... Éppen ma olvastam a hirdetést, hogy a „Vörös Oroszlán” mosogatólányt keres.- Elküldenél oda?- Miért ne? A munka nem szégyen. Csak az adósság. Az adósság gyalázat. Zsóka torkát a düh szorongatta. Rengeteget tudott volna mondani, de csak magyarul. Eddig elsajátított nyelvismeretéből a helyi nyelven csak néhány trágár kifejezésre futotta volna. Annak pedig nem volt értelme. Váljon el a férjétől? Milyen címen? Azért, mert ő könnyelműen elköltötte Köbi pénzét? Ha elválna, talán a svájci állampolgárságot is elveszítené, és szégyenszemre vissza kellene mennie Magyarországra, ahol mindent felégetett maga után, amikor azt hitte, hogy Svájcban milliomossá lehet. Nem, ez lehetetlen. Gyermekkora óta nem sírt, de most leborult az asztalra és nem a fájdalom, hanem a kétségbeesett düh facsarta ki szeméből a könnyeket. Nem tudta, meddig ült így az asztalnál a félhomályban. Mire felnézett, Köbi már nem volt a szobában. Két nap múlva ott állt ócska kötényben a vendéglő konyhájában. Mosogatta és törölgette a tányérokat. Fejben számolni kezdett, ahogy szokta. Három esztendeig kell tányérokat mosnia ilyen bér mellett, hogy visszafizethesse férjének az adósságát. Addig nincs új ruha, nyaralás, szórakozás, még az ismerőseinek is aligha tud küldeni egy tábla csokoládét. Köbi könyörtelen. Ilyenek ezek a svájci férfiak. Pedig milyen másnak látta, amikor megjelent a céllövölde előtt és először nyújtotta át neki a lövésre kész puskát. Az egyik tányér csaknem kicsúszott a kezéből. Ijedten kapott utána. Ha elejti, ennek az árát is levonják sovány béréből. A legszívesebben az összes edényt a földhöz Csapta volna, hogy valamennyi ezer darabra törjön. De nem lehet. Nem, itt semmi sem ehet. Tornacipőket és térdzoknikat sem lehet eladni. Ezért kár volt Svájcba jönni. Ha ezt az otthoniak megtudnák! Nem is hinnék el. Vagy rajta röhögnének kárörvendően. De nem ogják megtudni, nem fogják őt kiröhögni, majd megmutatja nekik. Jj Hevesi Napló 29
