Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 8. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XV.
Bükkaljai ösvényeken XV. Itt ülök hát a vágás szélétől bő sörétlövésnyire. Az aljnövényzet még gyér, még jó kilövés esnék, ha itt váltanának át a disznók a lábaserdőbe. Mert az alatt közvetlenül az erőszélhez csatlakozik egy fötballpályányi mérgesen zöld lucematábla, mely vonzza a vadat. Szarvast is, őzet is, de a disznót is. Karcsi barátom egy hete szép süldőt lőtt itt. A Hosszúrét végében, a nádas fölötti öreg körtefára ácsolt magaslesen az előző nap már megfigyelt őzbakra várakozott. A bak valami ok miatt nem érkezett meg, de a lucernára kiváltott egy disznó. A távolság azonban nagyon nagy volt. Karcsi megtávcsövezte, s megnyugodva vette tudomásul, hogy nem koca, egyedüli magányos disznó - talán tavalyi süldő, azaz lőhető. A szél iránya jó volt, óvatosan lemászott hát a magaslesről, és lépésről-lépésre, bokortól-bokorig lopakodva próbálta a távolságot csökkenteni. Rohamosan alkonyodott, ami sietőssé tette a dolgot, hogy még elég fény maradjon a biztonságos lövéshez is. Jó negyven métert kellett még ahhoz csúsznia, hogy elérjen egy másfél méter magasságújó takarást kínáló galagonyabokrot. Négykézláb, sőt itt-ott kúszva osont a száraz, tavalyi gaz között, miközben a disznót is szemmel tartotta. Az teljes nyugalommal turkált, szedegetett a lucernában, ám az erdő szélétől nem távolodott el. Szagot nem kaphatott, a közeledő vadász sötét foltját még ha meg is látta, nem tartotta veszélyesnek. Pedig az volt. Nagyon is az. A szaporán szívdobogtató, vadászizgalommal teli lopakodás eltartott egy negyedórát, és ez arra is elég volt, hogy eközben Karcsi alaposan átgondolja, kidolgozza a lövés módját is. Elérte a kiszemelt bokrot, kifújta magát, kissé megnyugodott, féltérdre ereszkedett, bal térdére feltámasztotta a fegyvert tartó bal karját, s belenézett a céltávcsőbe. A kiváló fényérzékenységű 6x42-es Zeiss szálkeresztje stabilan ült a disznó lapockáján. Az őzvadászatra tökéletes, de az őznél erősebb vad vadászatára már nemigen szerencsés kaliberű 243-as Winchesterrel most a disznó fejét célozta meg. A föle tájékát. Nem kellett most már sietnie, a disznó biztonságban érezte magát, nyugodtan táplálkozott. Karcsi mély lélegzetet vett, majd lassan kifújta a levegőt, közben azt figyelte, hogy mennyire remeg a szálkereszt a disznó fejfoltján. Az nem táncolt le róla. Ekkor előre nyomta a gyorsítót, s az ismételt lassú levegővétel után finoman megérintette az elsütőbillentyűt. A dörrenés eltüntette a disznót. Az alkonyat árnyai a lucerna sötétzöldjével egybemosták az élettelen disznó fekete foltját. 10 IX. évfolyam 8. szám - 1999 augusztus
