Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - KÖNYVSZEMLE - Fecske Csaba: Magyar Próteusz
KONTVc KINfToK . //sffyyw. '//'r/rz/J-i Tavaszváró Kerék Imre legújabb kötetének a címe. A költészet mindig tavaszvá- rás, ünnep-remény, vigília, a cím tehát a konkrét jelentésen túl, tágabban is értelmezhető. A Kaposi Kiskönyvtár Örökség sorozatában megjelent elegáns kötet három ciklusa verseket, versfordításokat és műhelyforgácsok címszó alatt prózai írásokat: esszét, önvallomást és műbírálatot foglal magában. Vegyes műfajúsága ellenére egységes, koherens kötet. A saját versek, a versfordítások és prózai írások egységes egésszé szervülnek, hiszen ugyanarról szólnak: versekről, költőkről, nyelvről, költészetről, tehát az életről, még pontosabban, a létezésről. Az igazán aktuális művészet mindig a létezés problémáival foglalkozik. A Versfordítások ciklusban - természetesen - olyan költők olvashatók, mint pl. Horatius, Rilke, Trakl, Apollinaire, Jeszenyin, akik közel állnak Kerék Imréhez, költői világuk, beszédmódjuk rokon az övével, így nincs stílustörés a két ciklus között. Kerék Imréről is elmondható az, amit vállalt mesteréről, Csanádi Imréről Alföldy Jenő fogalmazott meg: (...) eszményien tökéletes költő. Oly takarékos, oly magas színvonalon birtokában van a nyelvnek, a költői formáknak, és oly hibátlanul teljesíti a vállalt költői feladatot, mint Arany vagy Áprily. Minden időszerű benne, ami jó, és minden jó benne, ami nem időszerű. Kerék Imre költői portréja rajzolódik ki azon - a Műhely-forgácsok ciklusban olvasható - írásaiból, amelyekben mestereit és kedves pályatársait idézi meg. Amit róluk mond, az rá is vonatkoztatható. Stílus, nyelv és verselés harmóniája, értelem és érzelem összhangjára törekvő intellektualizmus, az európai humanizmus hagyományait szervesen magába olvasztó világ- szemlélet - ezek a főbb jellemzői... (Keresztury Dezső verseiről). Nemcsak táj és történelem, természet és kultúra kapcsolata ragadott meg költészetében: a klasszikusok, Csokonai, Berzsenyi tanulása közben az ő révén ismerkedhettem meg közelebbről a nyelv és stílus szépségeivel, versformákkal, a képalkotás titkaival - egyszóval az élő irodalommal, a költészettel. (A rejtett egész, Takáts Gyula verskötetéről). Kevés költőt ismerek, akire annyira illene a poéta doctus elnevezés, mint Szepesi Attilára.(...) Mesterségbeli tudásom itt persze nem pusztán a verselés, a formakincs, az elsajátítható költői eszközök, fogások biztonságos birtoklását értem, hanem a valóság minél sokoldalúbb feltárására irányuló törekvést, azt a képességet és folyamatos készséget, mely az évezredek során napjainkig felhalmozott emberi tudás lehető teljességét mozgósítja célja megközelítéséhez, s ennek során nem nélkülözheti a fdozófia, a természettudományok, a művészetek beható ismeretét és még sok más forrását az emberi tapasztalatszerzésnek. (...) az egyszerűség (amitől mai költőink legtöbbje menekül, mint ördög a tömjénfüsttől, ha csak a szót hallja is) nagyon bonyolult valami, a legnehezebben megvalósítható költői feladat, s nem tévesztendő össze az egyszerűsödéssel. (...) Költészetének változatos, színes flórája, faunája van. (Arcképtöredék Szepesi Attiláról) 76 IX. évfolyam 7. szám - 1999 július
