Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: A festészet új vagyonteremtője, Pánti Imre
Losonci Miklós festészet új Éraggoniercmtője, pártit ^Imrc A hírnév nem más, mint egy ember köré kialakított félreértések összessége - írta Rainer Maria Rilke. E megállapítás általánosan igaz. Emelt és süllyesztett értelemben is, hiszen a médiasztárok talmi lobogásáról a világ beszél, milliók ismerik és elismerik a sokszor semmit, hallatlan pénzmennyiség áramlik hozzájuk, Pánti Imréről szinte senki nem tud. Róla és annyi méltó társáról sem. Mindez nem az ő baja, sokkal inkább a miénk. Ugyanis Pánti Imre boldog ember volt, ma is az. Miért? Egyszerű a magyarázat: kincsei belső kincsek, mérhetetlen vagyont gyűjtött lelkiekben, szellemiekben, festői gyarapodásban, ez élteti, növeli örömét. Külső élete elhanyagolható, osztozik sokmillió társa hétköznapi névtelenségében, gyári munkás, címfestő, művezető volt világéletében, függetlenül attól, hogy érettségi oklevelet is szerzett. Külső élete anonim, belső világa kincstár. Pánti Imre a Bihar megyei Nagyrábén született 1945-ben, évtizedek óta Soroksáron él. Végzi napi munkáját üzemekben, miközben szabadidejében fest úgy, hogy a minőséget illetően lépésről lépésre halad előre. A Tóth Menyhért Stúdióban igazította szakmai fejlődését tehetségéhez - Bodnár Ede, Kúcs Éva, Szigetvári Attila, Czinege Sándor társaságában - Bakallár József festőművész szellemi irányításával, miközben mindannyiuk mértéke Tóth Menyhért művészetet lett. Pánti Imre többször is bemutatkozott Budapesten, a ráckevei Árpád Múzeumban, a Ferihegyi Galériában, művei hazai és külföldi magán- és közgyűjteményekben találhatók. Tanulmányúton többször is járt Erdélyben, Hadad és a székelyföldi Homoródszentmárton bővítette motívumait, melynek első forrása a soroksári Kis-Duna megannyi képi eseménye és Zebegény, ahol több nyári müvésztelepen vett részt. Az a tény, hogy talmi csillogást értékel a közvélemény, azért fájó, mert sok esetben az igazi minőség marad ismeretlen ezen okból. Változtatni szükséges ezen az állapoton, ez a nemzeti közművelődés egyik soron következő föladata. Pánti Imre művészete is hozzájárul az ember vagyonosodásához a fogalom szellemi értelmében. Nem mindegy, hogy százan, ezren, még sokkal többen gyarapodnak festői kincstárából. Nemesen visszafogott, szerény - pontosan találó vallomása is: Az alkotás pillanata egyenlő számomra a létezés minden örömével és keserűségével. Mindez arra utal, hogy Pánti Imre forrása nem az eleve elrendelt, hanem önszántától független öröm és bánat, mely festői ecsetjárása nyomán szépséggé alakul, ezáltal átváltozik esztétikummá, föloldódik a heuréka és a görcs is. A zebegényi látkép piros fölhangokkal pontozott szürke tömbje, a Szegénylegények Latinovits Zoltán és Görbe János arcmását is idéző jelenete erre a jótékony metamorfózisra utal. Rejtett olvasmány minden alkotás - így Homoródszentmárton faluképe is, ahol a fehéren izzó házfalak tiszta erőt sugároznak, a zárt kapuk azonban bezárkózást, magányt, nyíltsággal szüntetett szorongást - a kisebbségi területeknek visszatérő félelem-óvatosságát. Zöldellnek a fák, kék az ég, Pánti Imre ezúttal is a reményre összpontosít. A Sárhajó 1993-ból valóság és jelkép. Egyrészt az Alföldön használatos félhajó, ami a sáron is csúszik, másrészt a festőileg értelmezett elrontott élet szimbóluma, melyet sziporkázó színegyüttesben kelt életre Pánti Imre. Új Hevesi Napló 63
