Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - KÖZÉLET - Balogh György Tamás: Az ausztriai buszbalesetnél
szembenézni, volt csak helye a szónak. A végén közösen imádkoztunk az elhunytakért és sebesültekért, de addig órák teltek el. Azt hiszem, hogy ez az a tapasztalat, amit meg kell osztanom másokkal. Embernek lenni a szó igaz értelmében, nem más, mint Jézust megjeleníteni az embereknek. Öt, aki az ember. Ecce Homo. Ha nem csupán a teóriát, az elméletet tanítjuk, hanem igazi átültetést, megjelenítést végzünk, ha az emberek a papságunkban nem csupán egy szolgálatot látnak, bármennyire szent is az a szolgálat, hanem Jézus jelenbe hozását, válunk igazán papokká. Ízelítőt kaptam belőle, és minden fájdalom ellenére hálás vagyok az Úrnak azért, hogy itt lehettem. Azóta is rendszeresen járok a kórházakba, amikor lehet, ott vagyok mellettük,- Melyik volt a legmegdöbbentőbb eset a kórházban?- Az egyik családból négyen voltak a buszon. Egymás mellett ültem. A két gyerek meghalt. A mama életveszélyes sérülésekkel került a kórházba, a papa megúszta horzsolásokkal. Otthon van még egy ötéves kisfiúk. Amikor bementem az édesapához, egy összetört embert láttam, aki előző este tudta meg, hogy a gyerekek meghaltak és a felesége válságos helyzetben van. Az apa ott a kórházban volt elsőáldozó... Amikor kikísért, a fájdalom mellett mosoly volt az arcán. Csodálatos volt ezt az átváltozást látni.- Hányán vannak még a kórházakban?- Három fiú, egy lány és a sofőr. A többieket hazaengedték. Ezeknek a gyerekeknek még hosszú időre van szükségük a gyógyuláshoz. Mind a négynek nehézségei vannak a beszéddel. Mindent értenek, de az egyik még egyáltalán nem tud beszélni. Tegnapelőtt nagyon nagy öröm volt, amikor az első szavakat kimondta az egyik súlyosan sérült lány. Ma, amikor bent voltam nála, már folyékonyan beszélt. Megkérdeztem tőle, hogy mit üzen a kispapoknak. Keresztet vetett és azt mondta, hogy imádkozzanak. Nagyon nagy öröm a legkisebb gyógyulás is. Különösen az, amikor sikerül megnevettetni őket.- Voltál a sofőrnél is?- Igen. Nehéz volt bejutni hozzá, mert két rendőr vigyázott rá a kórházban, de végül is engedélyt kaptam, hogy bemenjek hozzá. Fizikailag jól van, de lelkileg nagyon össze van törve. Nem tapasztalatlan sofőr, mintegy egymillió kilométer van mögötte. Ezzel a busszal megjárta a Vezúvot és az Ernát is. Nem érti, hogy valójában mi történhetett. Borzalmasan fáj neki, ami történt, és kérte, hogy mondjam ezt el a szülőknek is. Ma átszállították a börtönkórházba.- Hogyan viselkedtek a hozzátartozók, el tudták-e fogadni Isten akarataként a történteket?- Hogy egy ilyen tragédiát valaki el tudjon fogadni, ahhoz hosszú időre van szükség. Inkább úgy fogalmaznék, hogy Isten megengedte ezt a fájdalmat az életükben. így el tudják fogadni, tudva, hogy Jézus is együttérez velük a fájdalomban. Az elfogadásig hosszú az út. Sok fázison kell addig átmenni, kezdve a tagadáson át a harag és a depresszió fázisáig. Több szülővel, illetve gyermekkel azóta is tartom a kapcsolatot. Mindennél többet jelent az a néhány őszinte köszönő szó, amiről tudom, hogy nem formális udvariasság. A fájdalom hozzátartozik az életünkhöz. Nem tudjuk elkerülni. Kívánom mindenkinek, hogy a fájdalom óráiban legyen ereje úgy együttérezni, hogy ezáltal támaszt is tudjon nyújtani azoknak, akiknek nincs emberük. Mindkettő nagyon fontos. Együttérezni és támasznak lenni.- Milyen volt a helybeliek hozzáállása? 58 IX. évfolyam 7. szám - 1999 július
