Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Krupa Sándor: Testvértelenek vagyunk?
Krupa Sándor Merengek Isten tenyerén ÍEcsiíiérie lettek ítaggutak? Amióta az ember ég felé emeli arcát és a titokzatos fényű csillagok megszikráztak szemében, mindig kérdezte és kereste: nem lennének fönt is távoli testvéreink? Minek a mindenség, ha nincs rajta élet, ha nem koronázza meg az ember? Isten fölöst, céltalant nem csinál! Sehogy se akarja elfogadni, hogy a fejünk feletti kápráztató mindenség csak Isten palástjának kisebb-nagyobb gyémántos, rubintos pitykéi. Ezért, ha már érzékszerveivel nem bírta megragadni ezt a fényes titoktengert, a fantáziájának mesés tájaival, élőlényeivel és emberfeletti embereivel, sőt régen isteneivel is, benépesítette. Mindenáron távoli életet, távoli testvért akart és akar az ember, mintha félelmetes lenne számára túl egyedül lenni ebben a megnevezhetetlen végtelenségben. Ez a testvérkeresés méginkább nekilendült korunkban, amikor úgy gondoltuk, hogy messzelátóinkkal, csodás műszereinkkel már Isten háta mögé is láthatunk. Nem lehet már titok számunkra. Ennek a keresésnek atomerőműve volt a fejlődéselmélet, amely úgy látszott, hogy tudása csúcspontján áll. Ugyanis, ha a Földön kívül bárhol is találnak életet, s méginkább, ha embert, a fejlődéselmélet, illetve a materialista világszemlélet megdönthetetlenül bebizonyított. Vagyis az az elmélet, amely szerint az anyag törvénye lenne, hogy megfelelő körülmények között - minden közbenyúló kéz nélkül - életté, végső fokon emberfélévé szerveződik. Még nem is olyan régen messzelátóink és komputereink öntötték a bizonyosságot, hogy még a „közeli” világmindenségben is Földünkhöz annyi hasonló csillag van, hogy szinte biztosra vehető azokon az élet létezése! Nemcsak emberek élnek itt is, hanem az embernél minden tekintetben magasabb rendű lények, akik az UFO-n látogatják is már Földünket. Műszereik még a komoly csillagászokat is elragadták, mint Herschelt, aki úgy vélte, hogy még a Napon is van élet és ember! Persze más, mint a miénk: Napbaöltözött természet és ember! Fantasztikus ragyogó világ lehetett ez a csillagász fantáziájában! S ebben a földönkívüli életben és emberben kételkedni tudománytalan és bigott vallási szemléletnek látszott. Ámde ma már nem ilyen nagyhangú testvértaláló a tudomány. Lehiggadt. Inkább műszereire, mint fantáziájára hallgat. Ezekben az években jelent meg egy, e kérdést összefoglaló könyv: „Értelmes lények a világűrben?” címmel a nagynevű Erben H. K. professzortól. S ezt a könyvet ismerteti a Tudományban Detre Csaba. Eletet és értelmes lényt a világmindenségben csak a földihez hasonlót tudtunk elképzelni, mert Protagórász görög bölcselő óta „mindennek mértéke az ember. ” Földünk és az ember áll a lét csúcsán! Az Univerzum a Himalája tetején! Az emberiség által felhalmozott összes ismeret érv amellett szól, hogy az embernél nem létezik magasabb rendű a Kozmoszban” - írja Detre. Ezért a tudomány az utóbbi évtizedekben „elsősorban olyan helyeken keresgél, ahol lehetséges a földi élettel megegyező rendszer létezése.” Ettől eltérő régi kiindulások és feltételek ma már agyrémeknek látszanak. Noha a tudomány előtt egyre világosabb, hogy az Univerzum minden része minden hasonlósága ellenére is: egyedi! Semmiből sincs két tökéletesen egyforma. Régen ezt így mondták, amikor még Isten benne volt a világ teremtésében, hogy Isten nem bírja az egyformaságot! Tehát ebből következne, hogy a földön levő élet és ember léte nem elegendő ok annak feltételezésére, hogy máshol is megvan ugyanez, vagy már ennél tökéletesebben is. Új Hevesi Napló 47
