Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Mily tolvajok
Mily tolvajok lopják a múltból álmos kályhánk tüzét, a sültalma szagát? Diófa-árnyat. Gyermekszemű lángot. Szavak hitét. Száll kormos némaság. Gonosz manók elijesztik a gyíkot: fényes füvek honából messze fut. A volt-kert ködben, gúnyoló lidércek orrunk előtt becsukják a kaput. Kié a Kéz, mely úgy kifoszt ma mindent, hogy halódik élő, élettelen? Miért csak Könny, e bánatcsillag-osztó csillan velünk el át az életen? Miért érezzük, hogy minden hiába, az Ész prizmája akármint ragyog? A Múlt adna, de rémítő tekintet bilincsbe verte, megbéníttatott. S én is, gőgös, elfáradt dal-varázsló, csak azt látom csillagos könnyön át: évek pirosát lopják - ifjúságunk, álom és méz ringó gyermekkorát, a kis gyíkot, mely menekülne zölden lobogó fűben sötét fák alatt, a szélvitte ágas diófa-árnyat, tűnő, tűnődő lepkeszámyakat, s a csendet is, e parázsszemű békét. A kályhát, melyen alma sült nekem. Neked, nekünk. Könnyét küldi a forrás: Szívbe rejtett legyőzött győzelem. 20 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
