Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szecskó Károly: Id. Abkarovits Endre emlékezete
katonának, az Egyházmegyei Hivatal felajánlotta neki, hogy átmenetileg vegye át a lap szerkesztését. Ekkor azonban már annyira elszabadultak az indulatok, a szenvedélyek, s érezhető volt Egerben is a szélsőjobboldalra való tolódás, hogy nem vállalkozott a szerkesztői feladatok ellátására. Az 1940-es évek elején külső munkatársa lett az akkortájt nagy tekintélynek örvendő Nemzeti Újságnak, ahol több, feltűnést keltő cikket publikált. Az 1940-es évek elejének egyik számára legizgatóbb problémája a tanítóhiány volt. A társadalmi megbecsülés hiánya, a keserves anyagi helyzet miatt, hiszen néhány jobb kántortanítói hely kivételével a tanítók nélkülöztek, s szökdöstek más pályára, például a katonatisztire. így aztán Magyarországon a népoktatás helyzete egyre tragikusabb lett. Ez ellen emelte fel a fiatal tanár cikkeiben szavát. A Nemzeti Újság 1941. november 6-i számában látott napvilágot a Tanítóhiány című vezércikke, melyet követett a másnapi, november 7-i számban A megoldás című vezércikk. A két jól választott cím világosan utal azok tartalmára is. Nem véletlen, hogy mindkét írása nagy visszhangot váltott ki és tartalmukkal kapcsolatban számos levelet kapott kollégáitól az ország minden részéből. Ugyancsak nagy visszhangot váltott ki A magyar tanító útja című írása is, amely az említett Nemzeti Újságban 1942 szeptemberében jelent meg. Ebben ismét foglalkozott a nagy tanítóhiánnyal, anyagi kisemmizettségükkel, s egyben javasolta már akkor a tanítóképzés főiskolai vagy akadémiai rangra való emelését. Ez mint közismert, a második világháború közrejötte miatt csak 1959-től valósult meg hazánkban. Az egyre nagyobb méreteket öltő tanítóhiány miatt 1943. február 1-től már kibocsátották tanítani az ötödéves tanítójelölteket is. Nem kis áldozatra vállalkoztak ők, hisz nem rendelkeztek kellő szakmai gyakorlattal, bizonytalan volt a megélhetésük, tanítás közben kellett felkészülniük a képesítő vizsgákra. Róluk írta Az ifjú tanítók című cikkét, melyet ugyanazzal a szöveggel 1943-ban közölt a Nemzeti Újság a nemzetnevelés és az Eger. Említett írásában jogos indulattal állapította meg, hogy „nem lehet egy nép művelésének szent ügyét hiányos képzésű tanítókkal szolgálni, a tanítóhiány orvoslásának pedig eredményesebb és célravezetőbb útnak kell nekivágni, mint amilyen az idő előtti kibocsátás vagy átképző tanfolyamok tartása. ” Ebben a cikkében is szóvá tette a tanítóhiányt, melynek okait „a többi értelmiségi osztály részéről elvárható megértés és megbecsülés hiányában... a tanító életszínvonalának, anyagi helyzetének tarthatatlanul sérelmes voltában” látta. Sőt cikkének végén merész módon leírta, hogy „A tanügyi hatóságok szükségszerűen tanügyi szakemberek legyenek... " 1943-ban felmerült a mindennapos testnevelésnek a bevezetése a középiskolákban. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy a tanulók túlterheléséről írjon. E témáról jelent meg A mindennapos testnevelés című írása szintén a Nemzeti Újságban. A Nemzeti Újságon kívül cikkezett a már említett Eger című helyi lapban is. 1943 februárjában jelent meg A szeretet virágai a gyűlölet viharában című írása. Természetesen nem volt könnyű írnia a békéről és a szeretetről a háborús pszichózis világában. Már ekkor több filmkritikát is írt, melyet szívesen közölt a helyi lap. Ezekben is, ha alkalom volt rá, a tanítók sorsával foglalkozott. Ismeretes, hogy a tanítók szépirodalmi ábrázolása, illetve művészeti ábrázolása igen siralmas volt még akkortájt is. Több esetben csak torzképben tudták bemutatni őket. A filmek világában A harmincadik című film volt, amely ebben változást jelentett. A film főszereplője Páger Antal volt. Kritikája a művészhez is eljutott, aki levélben köszönte meg a szerzőnek írását. Pedagógiai szakíróként jelentkezett a Magyar Középiskola című folyóirat 1940-es évfolyamában Irodalomtanítás és katolikus irodalomszemlélet cimü dolgozatával. Új Hevesi Napló 59
