Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: …Méltóságodnak alázatos szolgája…”
(Esiffáry dergely Üléltóőásobnab alá^atoő szolgája.. Az 1849-es szabadságharc után a rajongás kora következett - írja 1923-ban a Petőfi centenárium alkalmából Krúdy Gyula - a nők az ünnepelt nemzeti hősökbe fizikailag is beleszerelmesedtek. Az imádságos könyvek amuletteket rejtegettek, zászlófoszlányokat, vitézségi szalagokat, a világosi mezőről való faleveleket, kufsteini és olmützi kézimunkákat, amelyeket a raboskodó magyarok készítettek a fogság unalmas óráiban. Árulták Garibaldi vérét (üveglapok között), őrizgettek kötéldarabkákat, lapos ólomgolyókat az aradi vesztőhelyről. Ez a közhangulat a nemzeti ügy, a hazafias morál reprezentánsainak tekintett írók kultikus tiszteletét is megalapozta. A nemzetet sirató, az ellenállás, a kitartás ethoszát demonstráló, vagyis a vállalható magatartás-modelleket kínáló irodalom rendkívüli népszerűségét jelzi, hogy a többnyire allegorizáló, a tragikus patriotizmus retorikai apparátusát mozgósító müvek ismerete, a heroizált szerzők köteteinek - irodalmi értéktől független - megvásárlása úgymond hazafias kötelességnek számított. Mindez felgyorsította az irodalmi kultusz(ok) intézményesülésének folyamatát. 1855-ben Vörösmarty halála, majd az 1859. évi Kazinczy centenárium például látványosan mutatta fel a nemzeti erények megtestesüléseként ünnepelt írót megillető szertartásrend meghatározó elemeit (emlékünnepség, szoborállítás, panteonizáció, díszkiadás).1 Vörösmarty Mihály a reformkori elbeszélő költészet kiemelkedő és ünnepelt alakja. 1842-től a Nemzeti Kör elnöke, e minőségében a kezdő Petőfi támogatója volt. 1847-től az Ellenzéki Kör alelnöke. 1848. március 15-ét Szabad sajtó című versével üdvözölte. Tagja lett az első népképviseleti országgyűlésnek. A szabadságharcot költeménnyel (Harci dal), a kortársak elnevezése szerint a „Magyar Marseillaise”-zel köszöntötte és cikkeivel szolgálta. A kormányt elkísérte Debrecenbe, Szegedre és Aradra. A Habsburg-detronizáció után a Kegyelmi Szék bírája volt. Világos után bujdosott, majd jelentkezett a hatóságnál, s egy jóindulatú hivatalnok közbenjárására végül is felmentették. 1850-től családjával Csepen, Baracskán és Kápolnásnyéken élt földbérlőként anyagi gondok közt, betegeskedve, s lelkileg összetörve. A nemzeti katasztrófa, valamint kislánya halála miatt melankóliában szenvedő költő a családja tanácsára 1855-ben visszatért a fővárosba, s itt Pesten agyszélhüdés érte és két nap múlva meghalt. Temetése a nemzeti gyász megnyilatkozása, az önkényuralommal szembeni ellenállás jelképe lett. A gyászszertartáson azelőtt soha nem látott tömeg vett részt. Özvegyének és árváinak a helyzetén Deák Ferenc országos gyűjtés megindításával kívánt segíteni.2 Köztudott, hogy Deák Ferenc és Vörösmarty Mihály között meghitt barátság volt. A költő halála után sem szakad meg a kapcsolat a Deák a Vörösmarty árvák gyámja - Vörösmarty Béla keresztapja - volt. Miután a hatóságok nem támogatták az elárvult családot, ezért Deák kezdeményezésére országos gyűjtés indult, amelynek sikere érdekében a passzív rezisztencia képviselője, a „haza bölcse" széleskörű levelezést folytatott. Bár ez ügyben írt levelek közül jó néhányat ismerünk, mégis úgy vélem, hogy nem érdektelen közzétenni azt az eddig publikálatlan Deák levelet, amelyet gróf Batthyány József György feleségének, Tamóczy Antónia grófnőnek írt Pesten, 1855. December 16- án.3 Pest, 1855. decz. 16. 38 IX. évfolyam 6. Szám -1999. október
