Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Vallomás Rákócziról II.
DDDT es tudomány Losonci Miklós cl)állomás Rákócziról ii. fro patria et libertate Mélyen érző lélek volt II. Rákóczi Ferenc. Amikor 1703 nyarán a sokaság ziláltan érkezett hozzá: „Bőven hullatták könnyeiket, és ez kifakasztotta az én könnyeimet” - olvashatjuk Emlékirataiban. S ahogy Hollósy Simon később megfestette: „ez a fegyvertelen, félig meztelen nép követte zászlóit. ” Vulkanikus erővel tört föl a kiáltás a „száműzöttek őseik földjén”: „Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei". Majdnem végzetes baleset érte, melyről 1708 augusztusában a Mercurius Verdicus ex Hungária, Rákóczi lapja emlékezik: „az összecsapásban megbokrosodott lováról lebukott (ez a fővezérrel is megesik) olyannyira, hogy lova a heves előrezuhanásban elpusztult, őt magát pedig arccal földre esve a vér elborította. A szerencsétlenség helyére siető testőrök rövid tétovázás után a Fejedelmet a ló alól kiszabadították”. II . Rákóczi Ferenc, mint annyiszor előtte, utána, újra és ismét talpra állt. Kiheverte a test, a lélek megpróbáltatásait. Azt is, hogy oly sokszor magára hagyták. Mélyen vallásos ember volt a vezérlő fejedelem, mégis a főpapok közül egyedül Eger püspöke állt Rákóczi mellé. Szelíd, de kemény, nem fogadja el a császár „kegyelmét” - többről, haza és szabadság sorsáról van szó. Ügyről, elsősorban nem személyéről - „hűségesküvel” nem a Habsburg-dinasztiának, hanem a nemzetnek tartozik. Egyedül és kizárólagosan. Ezért vállal mindent, lengyel, francia, török emigrációt, csak ezért fogadja el a szultán lovagiasságát, hiszen az is dráma, hogy az egykori ellenség fogadja be, de kénytelen vele szövetkezni Magyarország jövőjéért. Ma már pontosan látjuk, csak így cselekedhetett. Példája érték lett, Békésszentandrás felkelő parasztjai 1735-ben Rákóczi nevére esküsznek, költészetünk a XVIII. Században az ő nevétől hangzik. Vitkovics Mihály drámát ír II. Rákóczi Ferencről, Vörösmarty „Mikes búja” c. versében emlékezik és Petőfi önmagát és nemzedékét Rákóczi igazi örökösének nevezi meg 1848. április 21-én: „Ez a nagy férfiú volt s az ő keze szent: megszentesítette a szabadság kardját, melyet évekig villogtatott". Ady összegzése is azért lélekemelő, mert igaz: „Pedig eddig szép volt, Rákóczi úr tudta, Hogy és just is, és hogy mégis Boldogságos útja”. „fi száműzött Rákóczi Terhűnk volt a tatár, terhűnk a török, terhűnk Bécs, terhűnk Berlin, terhűnk Moszkva, ezer esztendőnknek ez a több irányból fenyegető veszélyzónája. A szüntelen küzdelem két vonással bővítette a nemzeti karaktert, egyrészt növelte a helytállás szívósságát, másrészt a kényszerűség minden kor Martinuzzi Györgyét is létrehozta, a kompromisszumok emberét Bethlen Gábortól Deák Ferencig. A baj csupán az, hogy ezáltal 30 IX. évfolyam 6. Szám -1999. október
