Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - Gángoly Attila: Lázár átka
Nagy ostobaság volt ilyesfélét mondanom, hisz a júdeai zsidók csak saját szent könyveiket bújják, s fütyülnek más népek mitológiájára, de szavaimat már nem vonhattam vissza. Lázárnak alighanem sejtelme sem lehetett afelől, ki az a Kháron; hallani azonban hallhatta, amit mondottam, mert összerezzent, mint aki mérges növény okozta bódulatból vagy mély álomból ébred. Nem szántam ellenben üres szóvirágnak, hogy ismeri a másvilág titkát. E dologról immár bizonyos voltam, s fejtörést csak az okozott számomra, hogyan fogok szabatos stílusban beszámolni minderről a jelentésemben. A beszélgetés eleinte nyögvenyelősen indult, csupa kényszeredettséggel és idegenkedéssel, kivált Lázár részéről. Hogy gyanakvását eloszlassam - amennyire ez egyáltalán lehetséges római és zsidó között -, közöltem vele: pusztán félhivatalos vizsgálódást végzek, melynek célja a zsidóság iránt jószándékú parancsnokom magánjellegű érdeklődésének kielégítése, és nem kémkedés vagy provokáció. Sietve hozzátettem azt is, hogy a magam részéről nem értek egyet Jézusnak, korunk bizonnyal legnagyobb gyógyítójának elfogatásával, azzal pedig végképp nem, hogy a jeruzsálemi nagytanács, a képmutató farizeusok és szadduceusok gyülekezete Pilátuson keresztül Rómát is bele akarja rángatni valamibe, ami a legteljesebb mértékben zsidó belügy. Udvariaskodásom azonban csak arra volt jó, hogy Lázár fájdalmas tekintetet vetve rám (képtelen lévén állni vesébe látó pillantását, merőn a sarumat kezdtem el bámulni) felnyögött, s azt kérdezte:- Hát csakugyan igaz? Elfogták őt?- Talán az egész nem egyéb szóbeszédnél - óvatoskodtam, látva megrendülését, aminek egyébiránt örülnöm kellett, hisz fölrázta már-már embertelen közönyéből.- Elfogták... - suttogta olyasféle hangon, mely a kenetlen szekérkerekek nyikorgására emlékeztetett.- Hallatlan ostobaság - fűztem hozzá rögtön. - Szabadon fogják engedni, meglásd, ha más nem, hát Pilátus. Persze megkorbácsolják majd, római szokás szerint, mert úgy hírlik, tévtanokat is terjeszt, és ezt a helytartó se tűrheti ölbe tett kézzel... Habár tanítása a felebaráti szeretetről, a bűnök bocsánatáról meg az Isten országáról nem különösebben veszedelmes a birodalomra nézve... így aztán kereszthalált sem érdemel...- Föltámadna ő abból - mondta Lázár, nem is annyira nekem, mint inkább magának. Nyelve azonban mégiscsak megeredt: elmondotta, miképpen támasztotta fel őt Jézus a negyednapos halálból, ráparancsolva, hogy lépjen ki a sírkamra vacogtató homályából a nap alá, s hogy beszámolóját megerősítse, számos egyéb csodatételét sorolta még föl a Mesternek (ilyenformán nevezte legszívesebben), mintegy tanúság gyanánt. Jórészükről magam is tudtam hallomásból, de akadt közöttük előttem ismeretlen is. Végül olyannyira belemelegedett a szószaporításba, mintha abba se akarná hagyni, úgyhogy lassacskán unni kezdtem a sok csodát, föltámadást és ritkaságszámba menő gyógyulást, s arra kértem, beszéljen inkább a Mester tanításának velejéről. Tudniillik - én sem értem, miként - egyik pillanatról a másikra szenvedélyes sóvárgás ébredt bennem, hogy a Názáreti filozófiáját a maga teljességében megismerhessem. Lázár most újra gyanakodva kezdett méregetni, mint aki tudatára ébred, kinek is locsogott mindeddig, s láttam a szemén: Jézus tanainak lényegéről bajos lesz kiszedni belőle bármit is. Ez esetben majd másutt szaglászom utána a titoknak, s ilyeténképp nem erőltettem a dolgot. Ám annyit még mondott Lázár: Új Hevesi Napló 25
