Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - KÖZÉLET - Kaló Béla: Kis-középeurópai határszél
lan élettechnika és mód alkalmazása: a magyar újgazdag (is) itthoni igényei és szokásai szerint él a spanyol tengerparton vagy a karibi szigeteken. Az ember talajba gyökerezett fa. Ezért is volt feltűnő svájcijaink igénye a totális magyar vendéglátásra. Mindent, ahogyan mondjuk egy észak-palóc csinál. Saját környezetében mindenki árnyakat éltet, amelyek eléje állnak minden változtatási szándékában. Egész egyszerűen, a változtatáshoz erő kell, hiszen megszokott pozitúráinkat, miként manírjainkat és modorunkat is nehezen adjuk fel. No, most ezeket miért is mondja az ember, aki vendéglátó s egyben analitikus figyelő? A mi latinos vehemenciánkkal szemben (amelyben azért még mindig van egy kis eurázsiais; szégyen?) ők nyugodtak, van tartásuk. Amihez képest még az Alpesük is laposra sikeredett (Spittler). Mi magyarok, itt a kis közép-európai határszélen a magunk ingerenciá- jával, idegtöröttségével és törtető, de konyuló, könnyen feladó gerincességével, büszkeségutánzó, mimikris kispolgáriságával is érdekesebbek vagyunk, lehetünk, mint ők. Valljuk be, a svájciak általában középszerűek és unalmasak. Nem úgy, mint ahogyan egy rossz film (tehát nem bosszantóan), de kitartóan és jellegtelenül, a várakozásnak megfelelően. Egyszerűen semmi allűr, semmi botrány. Minder úr, Peter: egy reluxás ügynökséget vezet. Az ügynökség kicsi, de elegendő és tisztességes hasznot hoz. Liza asszony otthon van (eredetileg liechtensteini, ez is egy státusz, ezek még a svájciaknál is jobb módúak, hála a bujtatott holdingoknak).A gyerekek tanulnak, a legnagyobb már nem, ő afféle karitatív tevékenységet végez a Balkánon, legutóbb éppen Romániában. Az aurea mediocritas, a kompromisszumos középszerűség barátainkra is jellemző. Mindamellett valami ősparaszti íz, tempósság, masszivitás is. A beszélgetéseink különösek. Lányommal németül társalognak, velem megpróbálnak franciául boldogulni, egymás között pedig a schwytzertüsch-t beszélik, ami alapján első benyomásaim szerint a hollandra hasonlít, noha csupán svájci német. Minderék átlag helvét család. S mégis: kis nyaralójuk van Ausztriában, a nyarakat Eszak-Olaszországban, a Szentföldön vagy Mallorcán töltik, az őszi-téli szabadság ideje alatt Hollandiában vagy Angliában időznek, s most már - barátságunknak köszönhetően - Magyarországon is. Csak Peter dolgozik, jövedelme az átlag magyar fizetésnek tizenkétszerese. Ez a borsos svájci árak mellett is elég a szolid, de biztosan erős életszínvonal tartásához. A latinos realitás, a németes transzcendenciakeresés és misztikum, a svájci nyárs- polgáriság, s a vallásos jámborság egyaránt jellemző rájuk. És milyennek látnak vajon ők minket? Tudják - mondja Peter hogy a magyarok kevéssé jómódúak, mint a svájciak (sic!) -, de - teszi hozzá - nagyon vendégszeretők. Ok anyagiasak, ridegek - folytatja némi malíciával -, aminek alighanem a svájci közösség szűkre zárkózottsága az oka. Hát nem tudom. Ez így udvariasan, s egyben hülyén hangzik. Hiszen velünk nem ilyenek, s csak az a mélységesen igaz, hogy a magyarok nagyon-nagyon kevéssé jómódúak általában, mint a svájciak. Hogy egymás között miről beszélnek - nem derül ki -, ezt nem értjük. A svájci németet még egy müncheni sem értené meg. Gyaníthatóan a belső életükről, az osztrák rokonságról (Peter egy elejtett mondata: Scheisse an Österreich - teszek Ausztriára! - valami ilyesmire engedett következtetni a nem mindig példás anyós-vő-sógorság viszonylatában), az időről, más országokból hozott-vitt emlékekről, apróságokról. Minderék voltaképpen szeretnek egyszerűen élni, a polgári öntudatuk és életszínvonaluk a nekünk bonyolultnak tűnő dolgokat is puritánná varázsolják. A luxus objektív és Új Hevesi Napló 73
