Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 9. szám - KÖZÉLET - Wolfgang Kraus: Európa jövője
A kommunizmus összeomlása után, miután elmúlt a reményt sugárzó eufória, nagyon gyorsan megmutatkozott a gazdaság katasztrofális állapota. A szovjet kormány rafinált, ködösítő taktikája, agressziói, fenyegetései, erőteljes nemzetközi fellépései hatására ez a már régóta kitört katasztrófa nyugaton nem volt ekkora mértékben észlelhető. A patyomkinfalu pszichológiája, mellyel az oroszok már korábban is virtuóz módon tudtak bánni, az óriás állam dimenziójában is működött. Éppen a világméretű új, súlyos fenyegetések mutatják meg jobban, mint valaha, hogy minek köszönhető a nyugati demokráciák jóléte: nem a társadalmi problémák abszolút megoldására irányuló ellenutópia vezetett a vitathatatlan teljesítményekhez, hanem az áttekinthető körökben és területeken végzett kitartó napi munka. A demokrácia megőrizte a természetes emberi ösztönt, az egoizmust, amit azonban gyakran olyan szintre emelt, amelyen ez az egoizmus a másik ember érdekeit nem sérti, hanem kompromisszumként közös haszonná válik. A demokratikus társadalom nagyon is józan módon az egyes ember érdekeire alapozott, és nem épített az utópista cél lila ködében úszó monstrumot. A demokrácia és annak gazdasága is követett egyfajta ideált, az igazságosság, a szabadság, a mindenki, de lehetőleg sok ember számára biztosított jólét eszményét, a többé-kevésbé szerény, de azért nagyon is gazdag jólétet. Mind a keresztény felebaráti szeretet, mind pedig Adam Smith, az utilitaristák, az egyes ember egészséges önzésével számoló közgazdászok is ezt az ideált tartották szem előtt. A demokrácia, a piacgazdaság és a vele együtt járó technikai fejlődés azonban mindenek előtt - Istennek tetsző kemény munkájával kapcsolatos elképzelésével - a kereszténység bencés, később lutheránus és kálvinista ethoszától kapta meghatározó előfeltételeit és a szükséges erőt. A munka hozzájárul az önmegvalósításhoz, tevékenységünk révén, ha csak csekély mértékben is, de közreműködünk a világ alakításában, munkánkkal apró kísérletet tehetünk arra, hogy részt vegyünk ama isteni szándék megvalósításában, amely által a világ jobbá, gazdagabbá és emberibbé válik. Ez a számtalan gondolkodó által megfogalmazott, politikusok és kereskedők által gyakorolt nézet, még ha sokan ellene is szegültek, hozzájárult a történések azon alapvető áramlatához, amely a nyugati demokráciákban viszonylag magas életszínvonalat és az egyéni kibontakozás lehetőségét idézte elő. A fáradhatatlan igyekezet gyümölcseként megszületett számtalan apró és nagy horderejű gondolatnak és gyakorlati tettnek köszönhetően elindult egy olyan fejlődés, amely a munkát és a teljesítményt, a szeretettel és a családdal együtt az emberi életmű legfontosabb fejezetévé emelte. Az igyekezet történetesen nem volt hiábavaló, mivel ezek a fejezetek valóban olyan szintre kerültek, amelyen a személyes siker a mások számára nyújtott segítséggel összefonódik. A „felvilágosult altruizmusba”, illetve „messzire tekintő, realista altruizmusba” átmenő „felvilágosult egoizmus” vagy „messzire tekintő egoizmus” nem érthető kellőképpen sem a lakosság, sem pedig a demokratikus politika és gazdaság legtöbb meghatározó személyisége számára. A demokratikus fejlődés mégis ebbe az irányba halad, és a talán meglepő, azonban konkrétan érzékelhető siker láttán elmondhatjuk, hogy ez a helyes irány. Nyugaton gyakran felmerülhet az a kérdés, hogy vajon a természetessé vált jólét és luxus mellett nem tüntek-e el a kulturális és erkölcsi értékek. Tűnőben vannak, mégpedig annyira, hogy kultúránkat fennmaradása szempontjából komoly fenyegetések érik. A jólét, az egyre szélesebb körben elterjedt fényűzés, a technikai gazdaság sikere, olyan, a civilizá64 IX. évfolyam 9. szám 1999 szeptember
